Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)
Hajdú Zsigmond: Régészetünk három arculata
HAJDÚ ZSIGMOND RÉGÉSZETÜNK HÁROM ARCULATA RÖVID ESZMEFUTTATÁS A RÉGÉSZET JELEN ÁLLAPOTÁRÓL, AMINEK ERŐSEN JÖVŐBELI VONATKOZÁSAI VANNAK I. Értekezésünk tárgya maga a régészet, de azt csak egy személyes tapasztalatokon alapuló, szubjektív nézőpont alapján kialakult hangulati képen keresztül próbáljuk meg értelmezni. Természetesen az értekező forma az így felvázolt állapotot igyekszik elemezni, majd egy jövőbeli kép főbb elemeit körülhatárolni. A leírandó „arculatok" sok olyan módszertani elemet fognak érinteni, ami alapján az elemzést valamilyen tudományelméleti kategóriába is be lehetne illeszteni. De ez csak a látszat. A lehetséges formai hasonlóságok ellenére a kiindulópontja lehetetlenné teszi, hogy bármilyen szorosabb értelemben vett tudományos kereten belül maradjon ez az elemzés. Ugyanis a régészetet nem mint egzakt, statisztikai módszerekkel tesztelhető és leírható intézményesült folyamatot kívánjuk leírni és elemezni, hanem mint egy olyan eszmét, ami a vele foglalkozó szakemberek és szimpatizánsok fejében létezik vagy létezhet. Hétköznapi sarkítással úgy is megfogalmazhatjuk: nem az érdekel bennünket, hogy a régészet mint tudomány, milyen tisztán elméleti vagy gyakorlati kérdéseket vet fel, és ez alapján hol a helye a többi tudományágakhoz képest, hanem az, hogy mindazok az emberek, akik valamilyen kapcsolatban állnak - akár érdeklődő szinten is - a régészettel, mit gondolnak arról és annak a jövőjéről. Az értekezés - illetve eszmefuttatás - hasonlóan, a művészi alkotásokhoz, az érintett emberek elméjében lévő gondolati képet kívánja megérinteni. Igazságértéke abban áll, hogy az írás kivált-e valamilyen válaszreakciót a fent említett emberekből. Ilyen értelemben, mint minden szubjektív alkotásnak van egy rejtett provokatív szándéka is az írásnak. Ha célt ér egy provokáció, akkor arra egyértelmű helyeslő vagy elutasító válaszok érkeznek. A némaság (válasznélküliség) a provokatív gesztusok sikertelenségét szokta jelenteni. A mi esetünkben ez nem biztos, mert tapasztalataink szerint a régészek a tudományokkal kapcsolatos érzéseikben kifejezetten „szemérmesnek" szoktak mutatkozni. Ezzel kapcsolatos véleményüket csak személyes gesztusokban, szóban szokták kifejezni: leírni szinte sohasem! Ezért közvetlen válasz nézetünk szerint nemigen várható. Ezt szóban vagy még inkább személyes elutasító vagy éppen szimpatizáló magatartásokban lehet majd érzékelni. Erre kiválóan alkalmasnak látszik az a fórum, aminek keretében ez már elhangzott szóban. A közben eltelt három év alatt e sorok írójához érkeztek személyes reakciók is, melyek a most leírt változatba már valamilyen szinten „beépültek". Ezért az itt leírtak a szóban előadottól sok helyen eltérnek. így ez az írás egy fontos eleme lehet annak a lélektani folyamatnak, ami az őskorkutatók kétévenkénti debreceni találkozóit - szándékunk szerint-jellemezni fogja. Néhány megjegyzés értekezésünk határairól: - Véleményünk szerint a régészet nemcsak magyarországi viszonylatban, hanem egyetemes szinten is mutatja azokat a tüneteket, amiket meg akarunk fogalmazni értekezésünkben. (Ezt a tapasztalatunkat közvetve megerősíti a nemrégen magyarul is megjelent C. Renfrew és P. Bahn: Régészet című kézikönyve is.) - A magyarországi oktatási gyakorlatban öt korszakra felosztott régészet (őskor, népvándorlás kor, klasszika, provinciális régészet, középkor) kutatóinak kivétel nélkül a figyelmébe ajánljuk okfejtésünket annak ellenére, hogy személyes tapasztalatainkat, mint őskorral foglalkozó régészek szereztük. - Időben 1980-tól napjainkig eltelt 20 év folyamán érezzük igaznak és hitelesnek a leírandókat. II. A régészet, mint tudomány három különböző formát mutat napjainkban. E három forma leírásához kézenfekvőnek érezzük a következő fogalmi megnevezéseket. a) társadalomtudományi —» historikus régészet b) természettudományi —* környezetrégészet c) művészi —» „képpé vált régészet" („designer" régészet)
