Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Sümegi Pál: A környezetrégészet problémái Magyarországon

4000 BC-nél a rézkori Tiszapolgári kultúra periódusának a végén (Bognár-Kutzián, 1963, 1972), a Bodrogkeresztúri kultúra (Kalicz, 1970, 1983, 1991; Patay, 1974) kialakulásának kezdetén erőteljes változások alakultak ki az üledékgyűjtő medrét övező erdő szerkezetében. A legjelentősebb változás szil (Ulmus), a tölgy (Quercus), hárs (Tilia) és mogyoró (Corylus) fajok pollen arányának drasztikus visszaesése és a bükk (Fagus), nyírfa (Betula), gyertyán (Carpinus) pollen arányának erőteljes emelkedése és maximuma. Az erdő faállományának megváltozása nem éghajlati hatásra történt, mert a bükkfa mellett egyetlen hűvösebb és csapadékosabb éghajlatrajellemző növényfaj terjedése sem indult meg a vizsgált területen. Ez az erdőszerkezet-átalakulás (átalakítás) 4000 BC/5000 BP év körül egyértelmű kapcsolatot mutat a nyugat- és közép-európai területeken a humán közösségek környezetében történő erdőátalakulásokkal (Smith, 1981), ahol a szilfa pollenjének olyan jellegzetes visszaesése mutatható ki, hogy ún. „szilfa visszaesést horizontként" (Ulmus decline) tartják számon (Iversen, 1941). Bár felmerült a lehetősége, hogy a betegségekre is visszavezethető a szilfa pollen arányának erőteljes csökkenése (Huntley-Birks, 1983) de ez nem magyarázza a tölgy, hárs, mogyoró egyidejű visszaszorulását, a bükk és gyertyán fajok erőteljes előretörését. Az erdő szerkezetének átalakításával egyidőben a réz mennyisége is megnő az üledékrendszerben és a különböző kora és középső rézkori kultúrákhoz, csoportokhoz (Tiszapolgár, Bodrogkeresztúr, Ludanice) sorolt emberi közösségek (Bögnár-Kutzián, 1963, 1972; Kalicz, 1966, 1970, 1983, 1991; Patay, 1961, 1974; LichardusVladár, 1964) is megjelentek a területen (9-10. ábra). Hasonló növényzeti és geokémiai változások figyelhető meg a balkáni területeken 50003000 BC között (Willis, 1994) és az Alföld északkeleti részén c. 5000 BC-nél (Willis et al. 1995). Úgy tűnik, hogy a réz bányászata, kohászata, ezen ipari tevékenység terjedése, a fákból, elsősorban a bükkfából nyert faszén felhasználása, valamint az erdők szerkezetének átalakulása között szoros összefüggés van a Kárpát-medencében (Willis et al. 1998) és a Balkán-félszigeten (Willis, 1994). Ez a paleoökológiai változás kapcsolatba hozható a réz felhasználásának terjedésével, a rézérclelőhelyek kimerülésével, a rézkohászati és bányászati centrumok áthelyeződésével, a Stara Planina és Szerb érchegység rézben gazdag területeitől, az Erdélyi-középhegységen át egészen az ÉszakiKárpátok belső peremén található rézérc lelőhelyekkel övezett (Rudabánya, Szepes-Gömöri Érchegység = Szlovák-érchegység) vizsgált területig. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a rézérc bányászata, kohászata és az erdők szerkezetében, a faösszetételben kimutatható erdészeti beavatkozások között szoros kapcsolat alakulhatott ki DélkeletEurópában. Igen érdekes, hogy a bükk és a gyertyán terjedését közép- és nyugat-európai területen (Behre, 1988) többen a rézkor kezdetén kialakult hűvösebb, csapadékosabb klímafázis kialakulásával magyarázzák (Beug, 1982), ugyanakkor a magyarországi - elsősorban az Alföldre vonatkozó geoarcheológiai és archeopaleontológiai - adatok alapján szárazabb, kontinentálisabb klímafázis kialakulásával, sztyeppterületek terjedésével számolhatunk (Vörös, 1983). Ezeket az paleoökológiai adatokban fellépő ellentmondásokat a különböző adottságú régiók eltérő területi hasznosításával, az Északi-középhegységben a bükkfa és a gyertyán emberi hatásra történő terjesztésével, az alföldi területen a sztyeppkörnyezet kiterjesztésével tudjuk csak megmagyarázni eddigi adatok alapján. A negyedik erőteljes, talajerózióval megnyilvánuló emberi hatás a Badeni kultúrához köthető. Ez a Sajó és mellékvölgy rendszerében is megjelenő, a korábbi rézkori kultúrákkal szemben a középhegységben elterjedtebb, késő rézkori kultúra már ismerte és használta a szekeret (Banner, 1956; Kalicz, 1970) és az ekét (Sherratt, 1981). Mind a két technikai találmány erőteljesen megnöveli a talajerózió lehetőségét és valószínűleg ezek a technikai vívmányok eredményezték, hogy újra erőteljes talajerózió-nyomokat lehetett kimutatni a feltárt üledékrétegben. A szekér használatánál a kiépített utak, a talaj szerkezetét összetörő, talajporosodást okozó kerék növeli meg a talajerózió lehetőségét. Az erózió mellett a réz mennyiségének maximuma, a gyertyánfa, bükkfa és a nyírfa pollen arányának ciklikus változása jelzi, hogy a területen erőteljes fakitermelés, erdészeti jellegű emberi beavatkozás és valószínűleg a rézérc olvasztásához szükséges faszén előállítás is történt. IV., V., ÉS VI. EMBERI HATÁS KIALAKULÁSA 3200-2300 BC ÉVEK KÖZÖTT: A következő két emberi hatás a korai bronzkori Nyírség és Hatvan kultúrákhoz (1. és 12. ábra) kötődik (Kalicz, 1968, 1984; Kovács, 1977). Az első