Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Sümegi Pál: A környezetrégészet problémái Magyarországon

színeknek, vagy emberi járószinteknek a kora, sok évet, évtizedet, évszázadot sőt évezredeket foghat át és a minták kronológiai felbontó képessége az idősebb rétegek felé haladva egyre csökken. Az eddig leírtak alapján láthattuk, hogy az időtudományok között milyen szoros megismerési kapcsolat alakulhat ki az ember és környezet viszonyának feltárása során, de ezt a problémát tovább bonyolítja az a tény, hogy a különböző geokémiai, geológiai módszereket pl.: ércek és fémeszközök metallográfiai, kőeszközök kőzettani vagy edények geokémiai és üledékföldtani vizsgálatát, vagyis az archimetriai elemzéseket - tévesen - a geo-archeológia tárgykörébe sorolják, ugyanis a geológiai, geokémiai módszerek alkalmazása nem azonos a régészeti geológiai vizsgálatokkal. Ennek oka az, hogy a régészet mint tudomány, az egyszerre társadalmi és természeti lénynek a vizsgálata során két egymással szoros kapcsolatot fenntartó részre szakadt. Egyrészt vizsgálja a különböző ember által készített tárgyakat és eszközöket, amelyekből kulturális hovatartozásra, társadalmi fejlettségre, társadalmi kapcsolatokra következtet. Vagyis bármilyen módszert (statisztikai, kémiai, fizikai, geológiai) használ is fel a szakember az ember, által készített tárgyakat vizsgálja, végső soron a társadalmi lény fejlettségét és viselkedésének minőségét rekonstruálja. A régészeti geológiai (geo-archeológiai) és régészeti őslénytani (archeopaleontológiai) vizsgálatok eredményeinek értelmezése és kapcsolatuk a régészettel jóval áttételesebb mint az archimetriai vizsgálatoké, hiszen adataik önmagukban is megállják a helyüket, mert a negyedidőszaki rétegek tanulmányozása során elvégzett geológiai, kronológiai, őskörnyezeti munka (Craig, 1966; Deevey, 1965) nemcsak régészeti célból készíthető el. Például teljesen önálló képet alkothatunk a 18 000-16 000 évvel ezelőtti tájról, vegetációról, állatvilágról egyes löszrétegek, üledékgyűjtő medencék quartergeológiai (üledékföldtani, geokémiai) és quarterpaleontológiai (pollenanalitikai, gerinces faunisztikai, malakológiai) vizsgálata alapján. Megállapíthatjuk, hogy a mai dél-szibériai, mozaikos növényzetű, sztyeppes tajgához hasonló, erdei fenyő és lucfenyő fák dominanciájával jellemezhető vegetáció alakult ki a Kárpát-medence centrumában, amelyben a domináns makrogerincesek a rénszarvas és a vadlovak voltak, míg a puhatestűek között az erdei környezetet, csapadékosabb klímát kedvelő, a mai közép-európai hegyvidéken elterjedt faunaelemek aránya volt a kimagasló (Kretzoi, 1977; Sümegi 1995, 1996; Sümegi-Krolopp, 1995). Ezekhez a megállapításokhoz nem vettük figyelembe a régészetnek egyetlen eredményét sem. Geológiai és őslénytani leleteink nem régészeti, hanem őskörnyezeti (paleoökológiai) lelőhelyről származnak és megállapításaink nyomán nem következtethetünk a felső-paleolit vadászok társadalmi fejlettségére sem. Értékelésünket ugyanúgy fogadja az őslénytan és geológia tudománya, mint az idősebb geológiai időszakok, a harmadidőszaki és mezozoikus tájak őskörnyezeti rekonstrukciójának eredményét. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük a régészeti lelőhelyeknek a feldolgozását (pl.: Gábori - Gábori-Csánk, 1957; T. Dobosi et al. 1983; T. Dobosi, 1994) és a rénszarvas csordák viselkedését napjainkban (Sturdy, 1975; Bell-Walker, 1992) megállapíthatjuk, hogy würmkori, döntően tajgával borított Kárpát-medencei táj az egykori tundra és tajga zóna között vándorló rénszarvasok téli tartózkodási területe volt. így feltételezhető, hogy a felső-paleolit vadászok elsősorban télen vonultak keresztül ezen a területen és vadásztak ezekre az állatokra. Ezt a feltételezést az ebben az időhorizontban elejtett és a régészeti lelőhelyeken feltárt rénszarvasok agancsvizsgálata is alátámasztja (Vörös, 1982). Az őskörnyezettani és régészeti vizsgálatok együttes értelmezése ebben az esetben olyan geoarcheológiai eredményeket mutat fel, amelyek jól felhasználhatók a régészetben, a paleoethnikai mozgások rekonstrukciójában is. Ez a példa is mutatja, hogy az őskori ember és környezet viszonyának feltárásban milyen alapvetők a quartergeológiai és paleontológiái ismeretek, adatok és megállapítások. Emellett rámutat arra is, hogy szemben az archimetriai vizsgálatokkal, ahol a geológiai és geokémiai vizsgálatok egy humán tudomány céljából, a régészet segédtudományaként végzik elemzéseiket, az embernek mint társadalmi lénynek a fejlettségét bizonyító, vagy eszközkészítési mechanizmusának a rekonstruálási folyamatban, addig a geo-archeológia és archeopaleontológia társtudományi viszonyban végzi vizsgálatait egy másik időtudománnyal a régészettel, a környezet, a kor, a vadászott vagy tenyésztett állatok és gyűjtögetett vagy termesztett növények megállapítása és elemzése tekintetében. Nemzetközi szinten a környezetrégészet, régészeti geológia körüli viták még nem zárultak le a 70-es években. Jó példa erre Willis-Bennett (1994) The Neolitic Transition fact or fiction? című cikke,