Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Kalla Gábor: Mezopotámia és a Kárpát-medence? A tartariai táblák történeti körülményei

hellyel rendelkezett (Kelet-Anatólia, Irán, Afganisztán, Indus-völgy), és egyértelműen bizonyíthatóak a köztük lévő intenzív kereskedelmi kapcsolatok (MAX WELL-HYSLOP 1977). A korai történeti források és a mitológia általában Mezopotámiától keletre, Iránba, ill. az Indusvölgy területére teszik az arany forrását, de előfordulnak utalások Kelet-Anatóliára is (MOOREY 1985, 73-74; LEEMANS 1957-1971). Sajnos a közel-keleti aranyak egyértelmű karakterizációja, és ennek révén a forrás megállapítása a benne található nyomelemek alapján ma még nem lehetséges, csak bizonyos tendenciákat lehet megállapítani (MOOREY 1985, 74-75). További probléma, hogy sem az Uruk, sem a Gamdat Nasr-korszakban nincs nyoma az arany iránti kiugró mezopotámiai igénynek. Az ismert korai aranyleletek nagy része is az észak-mezopotámiai Tepe Gawrából származik (MOOREY 1985, 76-77). Ugyan nem lehet kizárni, hogy kerülnek még elő ebbe az időszakba tartozó gazdag leletek délről is, ennek azonban kicsi az esélye. Ur városának jól kutatott korai temetőiben a királysírok előtti időszakból mindössze egyetlen aranyhuzal került elő, állítólag késő Ubaid-kori környezetből (Kr. e. 5. évezred; WOOLLEY 1965, 185). Egyet kell értenünk James Muhlyval, aki szerint a Közel-Keleten és az Egeikumban a kora bronzkorban, a Kr. e. 3. évezred közepén szinte robbanásszerűen köszöntött be az „aranykor" („The Age of Gold") (1983, 9). Az Ur-i királysírok aranytárgyainak technikai tökéletessége persze hosszabb fejlődést feltételez, de ennek nem kellett tömeges aranyimporttal járnia. Makkay János érvelésében nagy hangsúlyt fektet arra, hogy bizonyítsa: „...Dél-Mezopotámia és Nyugat-Kis-Azsia között már a korai dinasztiák idején is létezett nemesfém-kereskedelem. Ha pedig folyt a kész nemesfém ékszerek exportja vagy cseréje, a tevékenység feltétlenül kiterjedt a nyersanyag beszerzésére is" (1990, 109). Ez azért fontos a számára, mert ez azt jelentené, hogy szemben a valamivel későbbről származó írásos források adataival, a 3. évezred közepén még Nyugat-KisÁzsiából származott a Dél-Mezopotámiában felhasznált arany. Ha pedig ez így van, akkor miért ne lehetett volna így fél évezreddel korábban is. A fenti következtetések azonban több oldalról is támadhatóak. Bár a kora bronzkor második fázisától (EB II) kezdve minden kétséget kizáróan volt kapcsolat az Egeikum és a Közel-Kelet ötvösmüvességi centrumai között, a hatás azonban inkább áttételes lehetett, mint közvetlen (MCCALLUM 1983). Feltételezve, maguk a tárgyak is elkerültek nagyobb távolságra, még ez sem bizonyítja azt, hogy a Dél-Mezopotámiában készített ékszereket feldolgozatlan arannyal ellentételezték volna. Az aranyékszerek ekkoriban nem a szokásos kereskedelmi csatornán mozogtak, hanem ún. értéktárgyakként (valuables)

12 a presztízscsere szférájában. Ez annyit jelent, hogy amennyiben pl. a pennsylvaniai négy darab négyesspirálos függője (BASS 1970, no. 20-23) valóban Úrból eredne, akkor is az egyes fejedelmi/főnöki családok közötti ajándékcserék révén érkezhetett volna DélMezopotámiából Trója vidékére, akár több állomáson keresztül. Az ilyen kapcsolatokban presztízstárgyak ajándék formájában cserélődnek, tehát nem kell elvárni, hogy nyersanyag érkezzen érte, főleg nem, ha ez a nyersanyag egyéb csatornákon is beszerezhető. Ha írásos forrásunk nincs is, és az arany karakterizációja sem segít rajtunk, azért vannak fogódzópontjaink a Dél-Mezopotámiában talált aranytárgyak nyersanyagának eredet-meghatározásához. Segítséget jelent, ha a kérdést összefüggésében szemléljük, azaz megvizsgáljuk milyen másfajta nyersanyagokat használtak fel a mezopotámiai ötvösök a kora dinasztikus korban az arannyal együtt. Az Ur-i királysírok ékszereit az arany mellett leginkább a lazúrkő és a karneol jellemzi (WOOLLEY 1934). A lazúrkő egyértelműen Afganisztánból származik (HERMANN 1968), a karneol pedig nagy valószínűséggel az iráni felföldről (TOSI 19761980). Hozzá kell tenni, hogy a korszak másik gyakran használt féldrágakövét, a chloritot (zsírkő) is Iránból importálták Mezopotámiába (ld. fenn!). Mindez alapján semmi okunk nincs rá, hogy az Ur-i királysírok aranyának eredetét ne a számos iráni aranyelőfordulás egyikében keressük. Kérdés, hogy mindez ugyanígy volt-e korábban is. A válasz egyértelműen igen.

13 A már említett észak-mezopotámiai lelőhely, Tepe Gawra XIII. rétegétől (késő Ubaid) kezdve számos bizonyíték van a luxuscikkek cseréjére: ezek az Afganisztánból, de Iránon keresztül szállított lazúrkőn kívül szinte teljes egészében iráni eredetű féldrágakövek 12 Az értéktárgyakról (valuables) és a különböző csereszférákról (sphere of exchange) ld. RENFREW-BAHN 1996, 339 irodalommal. 13 Szemben P. R. S. Moorey elképzelésével, aki lehetségesnek tartja, hogy az urukiak egyiptomi irányú terjeszkedésében az ottani arany játszotta a fő szerepet (1990,68).