Sz. Kürti Katalin - Hapák József: Munkácsy Mihály Krisztus-képei (Debrecen, 1993)

kolják gyűlölködésüket, sunyi, álnok tekintettel követik az eseményeket, ellenséges arckifejezéssel kiáltoznak. Számukra a fiatal férfi veszélyezteti a fennálló rendet, s ezért inkább döntenek Barabásnak, a közönséges rablónak a szabadon bocsátása, mint a magát Messiásnak nevező Jézus felmentése mellett. Ezt az ellentétet, feszültséget elsősorban színekkel fejezte ki Munkácsy, a vérbeli kolorista. Elmondta barátainak, hogy a Biblia olvasásakor Jézus ruhájának fehér színe gyújtotta fel először képzeletét. Döntő a képen a fehér: sugárzást, tisztaságot jelent Krisztus alakján. A történeti hűségnek megfelelően fehér ruhában van a helytartó is, de felvillan egy fehér folt Krisztus mögött, egy hadonászó férfi ingeként, valamint a gyermekét tartó anya és egy idős férfi fejkendőjén is. Színpompájával tűnik ki a vádló főpap és a Pilátushoz közel ülők, állók ruházata. A festőre jellemző kék-vörös-fehér színhatás a drámaiság egyik biztosítéka, a másik drámai elem a kompozíció. Krisztus középen áll, tekintetünk az ő összekötözött kezéről indul el Pilátusig, és vezet tovább az anya alakjáig, az ágáló farizeusig, s vissza a fegyverrel kordont tartó katonán át a főalakig. Az ecsetjárás ugyancsak feszültséget hordoz: élénken, szélesen, indulatosan, szinte vibrálóan rakta fel Munkácsy a festékfoltokat. A festőt a kiélezett pszichológiai helyzet, a vélemények ütköztetése izgatta a képen. Nem az elmesélő munkált itt elsősorban (bár a Biblia ismeretében minden alakot, minden mondatot „be tudunk azonosítani"), hanem a drámai zseni: a festő nemcsak az eseményeket, de az eszmék küzdelmét is érzékeltette. Munkácsy már 1881-ben gondolkodott a folytatáson, ezt példázza a Halott Krisztus (a sziklasírban) című festménye. Ezt az ötletet elvetette és belekezdett a „Consummatum est!" (Elvégeztetett!) című kálvária témába. Vázlatfüzetének egyik rajza megfeszített férfit ábrázol, leírva a nevét („Cecilio Pignatelli, aki után festettem"). A Krisztus fejet Dominique Spagagnáról és Cesare Leonardiról festette, a lovon ülő arab modellje Leon Frencoi, az álló zsidóé Nicolo Demario volt. Modelljei olaszok és kivándorlásra váró lengyel, orosz zsidók voltak, akikkel Párizs külvárosában találkozott. Az első festett tanulmány a „Megdöbbenve" farizeus alakja 1882. január 25-én született, ezt követte még tizenöt tanulmány, vázlat. 1882-ben festette a fellépő alakot, a lovon ülő arabot, a hóhért lajtorjával ábrázoló részletet, több kompozíciós tanulmányt. 1883 nyarán írta feleségének: „Sietve írok neked, mert egy Krisztus vár, szeretném már keresztre feszítve látni." Egyszer magát is felköttette a keresztre, hogy érezze az izmok fájdalmát, fáradtságát. így fényképezte le őt a ház barátja, de Suze márki. 1883-ban festett egy színvázlatot, három kompozíciós vázlatot, Krisztus mellképet, a „Krisztus a keresztfán" tanulmányt. 1884-ben megállás nélkül dolgozott. Tovább érlelte a „Golgota" kompozíciós tanulmányát, két tanulmányt festett „Krisztus a keresztfán" címmel, egy Krisztus-fejet és tanulmányfej eket festett. A nagy vázlatnál az első Munkácsy ösztöndíjas, Révész Imre segédkezett. Megfeszített munka után, 1884 húsvétjára készen állt a mű, amelyet „Elítélt", majd „Krisztus a Kálvárián", „Golgota" címmel illettek. A festés sorrendjéből is látható, hogy Munkácsyt szinte jobban izgatta a tömeg, a színhelyről távozók lelkiállapota, mint a gyászoló csoporté. Mint ahogy 1881-ben, most is készített egy redukciót (feles másolatot) Sedelmeyer kérésére 1885-ben, majd a „Szent asszonyok a keresztfánál" című két változata és az ún. drezdai Piéta készült el. Ezek a művek csak a Kálvária részt jelenítették meg a nagy képet ért kritikák miatt. A „Golgota" című hatalmas vásznat (460 x 712 cm) még nagyobb ünneplés fogadta Párizsban, mint az első képet. Sedelmeyer visszahozatta a „Krisztus Pilátus előtt"-et diadalútjáról és együtt, egymással szemben állította ki. Míg az első festménynek zárt tér, a törvénykezési terem a színhelye, a „Golgotá"-é a Koponyák hegye. Ott az adott tér is segített összefogni a kompozíciót, itt a hatalmas természeti kép szinte elnyeli a csoportokat. Az első kritikák is kifogásolták, hogy tulajdonképpen két részből áll a kép: a Kálvária-csoportból és az eltávozó tömegből. Nem véletlen, hogy Munkácsy később négy-öt változatban is feldolgozta a Kálvária-részt. A legjobb változat, a drezdai feszület, sajnos elpusztult. A Kálvária-dombon áll a három kereszt, a középső Krisztusé. Körülötte csoportosulnak hívei: a szótlanul, dermedten álló, vörös ruhás János evangélista, az anya, Mária és Mária Magdolna. Balra Márta áll, akinek szenvedélyes gesztusai, átlós kéztartása átvezet e statikus kálvária jelenettől a mozgalmas tömegig. Mellette áll a bakó zord alakja, aki munkáját végezve, közönyösen távozik. Lajtorjája két részre osztja a csoportot, s kitűnő ritmust teremt a középtérben. Alig látható szálak kötik össze a keresztre feszítetteket és a tömeget: a hóhér lajtorjája, a fegyverek és a másik szélről visszatekintő lovas. A legizgalmasabb alak ő, valamint a bal szélen futó, menekülő, titokzatos férfi, és a megdöbbenve vitatkozó két farizeus, a megrendülő centurio. Ok lehetnek az ébredező lelkiismeret jelképei. A mű legnagyobb erénye a jellemző erő és a tájfestés. Munkácsy ekkoriban sok vázlatot készített