Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)

Írók, művészek, kritikusok Munkácsy Krisztus-képeiről

„Munkácsy Jézusa kitűnő módon tanítja az igazságot, nyugodt szenvedésével, mely éppúgy ment a gyűlölettől, mint az önzéstől. Nem rejt semmi gyilkot ruhája alatt. Nem sebesítvén, nem inzultálván senkit, elleneinek lelkében kitörölhetetlen benyomást fog hagyni. Pilátus nem fogja soha elfeledni tekintetét. Jézust a művészet mesterei mint gyermeket, oktatót, szenvedőt és diadalmaskodót állították elő. Munkácsy művében látjuk a szenvedő és a szenvedés által oktató Jézust."

81 DÉSIRÉ LAVERDANT, 1881. „Műve nemcsak a szenvedő Krisztust állítja elénk, de egyúttal a hiterős vértanút is, nemcsak a zsidók gyűlöletét tünteti fel, de egyúttal (ha szabad így szólanunk) a történelem különböző korszakainak válságos pontját is, s az eredmény, melyet a mű szemlélése által nyerünk, nemcsak vallásos jellegű meghatottság, de egyúttal komoly tanulság, mert nemcsak eseményeket rajzol, de eszmék küzdelmét is." GYÖRGY ALADÁR: MUNKÁCSY LEGÚJABB KÉPE. KOSZORÚ. 1882. 270. „Most itt a közelben függ a kép, Theodor Blanch úr művészeti szalonjában, és az emberek serege áramlik oda naponta. Valamennyi műértő, és egyetért abban, hogy mestermű. És a kép az is, ugyanúgy, mint Július Kronberg Dávid és Saulja, bővelkedik mesteri részletekben. Kompozíciója nagyarányú és pontosan átgondolt. Kontúrjai biztosan rajzoltak, ecsetvonásai szélesek és erőteljesek, színei mélyek, erőteljesek, telítettek, mintha Rembrandt palettájáról származnának."

82 CIKK A STOCKHOLMI ESTI LAPBAN, 1885. MÁJUS 6. „Ó, az embernek magának is küzdenie kell, hogy megértse azokat, akik küzdöttek; hogy az ember Krisztust megértse, neki is sötét jászolban kell a világra jönnie, tiszta és könyörületes lélekkel, és szinte tapinthatóan kell érzékelnie, milyen kevés a szeretet, hogy miként virágzik a kevélység, és arat diadalt a gyűlölet; neki is deszkát kell fűrészelnie és kenyeret kell dagasztania az emberek hallgatása és gúnyolódása közepette... Munkácsy úgy tekint Jézusra, mint akiben a legtökéletesebb formában ölt testet a legyőzhetetlen eszme hatalma... Munkácsy Jézusa a tiszta szellemben megtestesülő hatalom. ... ez a Krisztus a dicsfény nélküli Jézus, az ember, ki legyőzi önmagát, az élő Krisztus, a racionális, a rettenetes, az emberi Krisztus. ...Lehetetlenség úgy tekinteni erre a gigantikus festményre, hogy az emberi agy, mely belefásult a sok másodrendű művészetbe, a sok apró-cseprő, álbölcselkedő művészetbe, ne érezze, hogyan rohanja meg annak a kornak az emléke, amikor még léteztek szilárd eszmék, és a festők nagyszabású alkotásokkal borították be a templomok és paloták falát. ... Nem véletlen, hogy századunkban, amelynek kaotikus, de a jövőt előkészítő nagysága még nem tudott jelképekbe tömörülni, Munkácsynak ez a képe rajongással tölti el a kritikusokat és a néptömegeket, még akkor is, ha néhány figurája túl szilaj, ha néhány részlet utólagos hozzátoldásnak, mintegy másodlagos gondolatnak, a vezéreszme díszítésének tűnik, még akkor is, ha már eltűnt a hit, amit abba a vallásba vetettek az emberek, amelynek ez a festmény emléket állít.. ,"

83 JÓSÉ MARTI, 1886. „Akik Munkácsyt régibb működése után ismerték, aligha sejtették, hogy egykor a vallásos festészetben, a drámai ábrázolás terén alkotja meg világraszóló remekét. És mégis úgy történt. A mester nagy képe: Krisztus Pilátus előtt, kétségkívül egyike a jelenkor legjelentékenyebb vallásos festményeinek. ... Nehéz volna eldönteni: vallásos vagy történelmi festmény-e ez a kép. Munkácsy műve nemcsak a szenvedő Krisztust állítja elénk, hanem a hiterős vértanút is, s az eredmény, melyet szemlélése után nyerünk, nem csupán vallásos jellegű meghatottság, de egyúttal komoly tanulság, mert a mester az események mellett az eszmék küzdelmét is érzékelteti... A Krisztus a Kálvárián műtörténelmi jelentőségű kép, s a vallásos festészet megifjodása mindenkor szoros kapcsolatban fog állni Munkácsy Mihály nevével." SZANA TAMÁS: MUNKÁCSY MIHÁLY. 1887. 15-18. és 32. „... midőn a reformáció szelleme a levegőben ült, s a világnézet megváltozott, a festészet is e megmásult szellemben fogta föl Jézust. Dürer Jézus-képeivel ezt az eszmét fejezi ki: Az a megváltó, akiről az evangéliumok írnak, nem trónol a mennyországban, az Atya jobbján, hanem ma is köztünk él, jár, kel: ma is megvigasztalja a szomorodottakat, és téríti a bűnösöket. Íme: előttetek áll, ugyanabban a ruhában, mely a ti vállaitokat födi, ugyanazon testtel, mely a tietek. Ő a ti jó barátotok és testvéretek, ő az ember fia. Azóta állandó típussá lett ez alak. Ezt találjuk meg Rembrandtnál, és ezt találjuk meg a modern művészet egyik kimagasló mesterénél: Uhdénél. Van azonkívül még egy Jézus-tipus, a mi tudományos századunk kutatásainak gyümölcse: a Strauss-Renan Jézusa, a tisztán történelmi alakként fölfogott Jézus, a nagy filozófus és szocialista, aki javítani akarja az em-