Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)

Munkácsy hármasképe a Passiójelenetek sorában

amelyet Márványkövezetnek, héberül pedig Gabbatának neveztek. A húsvétra való előkészület napja volt, dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: „Itt van a ti királyotok!" Azok pedig felkiáltottak: „Végezz vele, végezz vele, feszítsd meg!" Pilátus ezt mondta nekik: „A ti királyotokat feszítsem meg?" A főpapok így válaszoltak: „Nem királyunk van, hanem császárunk!" Ekkor átadta őt nekik, hogy megfeszítsék. JÁNOS EVANGÉLIUMA, 19. RÉSZ JÉZUS ÉS BARABÁS Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők akartak. Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: „Mit akartok, melyiket bocsássam szabadon?" Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki. Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta." A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. Erre a helytartó újra megkérdezte őket: „Mit akartok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon?" Azok ezt mondták: „Barabást." Pilátus így szólt hozzájuk: „Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?" Mindnyájan így kiáltották: „Feszíttessék meg!" Azután ezt kérdezte: „De mi rosszat tett?" Azok pedig még jobban kiáltoztak: „Feszíttessék meg!" Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, hanem a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta a kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!" Az egész nép így kiáltott: „Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!" Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg. MÁTÉ EVANGÉLIUMA, 27. RÉSZ JÉZUS HALÁLA Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: „Illést hívja." Egy közülük azonnal elfutott, hozott szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. A többiek pedig ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse." Jézus pedig ismét hangosan kiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: „Bizony, Isten Fia volt ez!" Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték mindezt. Ezek Galileából követték Jézust, és szolgáltak neki. Köztük volt a magdalai Mária, és Mária, a Jakab és József anyja, valamint a Zebedeus fiainak anyja. MÁTÉ EVANGÉLIUMA, 27. RÉSZ Idézetek az Újszövetségből. (Bp. Református Zsinati Iroda kiadása, 1980. 58-59. és 184-186.)