Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)
A Krisztus Pilátus előtt és a Golgota keletkezése és elfogadtatása (1879-1884)
„ Párizs! Ebben a fekete hangyabolyban túláradóan eleven az élet. A felhalmozott pénzre, dicsőségre, élvezetre rávetik magukat a kielégíthetetlen, elkeseredett vágyak, vérszomjasán a várakozástól és a versenytársak miatt. Párizs egy óriási aréna: az elöl futó vállán érzi a konkurencia lihegését; minden energiáját meg kell feszítenie, óriási akaraterőt kell felcsigáznia magában, mert csak a végsőkig fokozott erőfeszítés duplázza meg tétjét, mert csak így izzik ki benne a láz, mely elemészti és eltartja. így, csakis így teremnek a munka csodái; a tudós dolgozik, míg összeroskad, a művész addig izgatja alkotóerejét, míg eltompul; a közönséges ember lót-fut, szakadatlanul intrikál, latolgatja szavait, mérlegeli összeköttetéseinek súlyát, szövögeti egyre reményeinek ezer szálát, csak hogy egy vevőt, valamilyen állást vagy nevet szerezhessen magának. De ez még nem minden. Az agy lázas megfeszítése még károsabb, mint az akaraté. Másutt is millió új tényt vet fél a tudomány elmélyülése; de Párizs az új eszmék óriási gyűjtőmedencéje. A nagy múzeumok viszont egy félóra alatt rekapitulálják az egész múltat, az opera egyik repríze feltámaszt egy félszázad óta eltemetett gondolatvilágot. A szalonokban felvonulnak két óra alatt az öszszes emberi világfelfogások, mert összegyűlnek a miszticizmus, az ateizmus, a kommunizmus, I. A KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT ÉS A GOLGOTA KELETKEZÉSE ÉS FOGADTATÁSA (1879-1884) az abszolutizmus minden végletének, irányának és nüánszának képviselői. Párizs elszédíti az odaérkezőt. Az utca túl hangos, a tömeg nyomasztóan tolong és siet. Új eszméket akasztanak ki és halmoznak fel a kirakatokban, új eszméket hirdetnek a plakátok és formálnak meg a szobrok, új eszmékről beszélnek az arcok, melyek a megterheltségig teli vannak velük. Nyugodt, hűvös vízből forró kazánba zuhan az érkező. Kigyullad a gáz, megtelnek a bulvárok, a színházak nem tudják befogadni a tömeget. Mindenki szórakozni akar, özönlenek mindenhová, ahol valami ínycsiklandozó élvezetet gyanítanak a száj, a szem, a fül számára, rafinált, mesterségesen felcsigázott élvezeteket, melyek csak izgatnak, és nem táplálnak. Még a felsőbb szellemi élvezetek is rombolóan mértéktelenek. Az eltompult ízlés akar felébredni, erre paradoxonok kellenek, mámorító kifejezések, szemérmetlen ötletek, ordináré anekdoták. Minden egyéb unalmas, tehát az értelem az őrültség köntösébe öltözik. Minden napra kellenek meglepetések, bizarrságok, túlzások. Itt szakítják fel a lélek és a történelem legrejtettebb sebeit, ide ömlenek az eszmék, az igazságok, a képek és a paradoxonok a világnak mind a négy szögletéből, az élet minden mélységéből és a filozófia minden magaslatáról." (Taine) 2
