Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Kilián István: Szent Ferenc élete Csíksomlyó színpadán

A MŰ SZERZŐJE ÉS FORRÁSA A nem is rosszul sikerült színjáték szerzője ismeretlen. Nem lehet azt tudni, hogy melyik osztály adta elő a darabot. Ha ezt tudnánk, következtetni lehetne az előadó személyére, ha egyáltalán tisztázni lehetne, hogy ebben az évben Csíksomlyón kik, melyik osztályban tanítottak. Az ugyanis a 18. századi gya­korlat, hogy az előadásra alkalmas darabot, mindig a színrevivést vállaló ta­nárnak az osztálya szokta előadni. Ha tehát tudnánk, hogy melyik osztály játszotta az itt ismertetett drámát, akkor az osztályra már következtetni lehet­ne. Sajnos azonban ebből a korból sem a história domus, sem az iskolai anya­könyv nem ad felvilágosítást. A darab forrását sem a szerző, sem a másoló nem jelezte. így csak sejthet­jük, hogy csak olyan nyomtatott források segíthették a szerző munkáját, ame­lyek a dráma születésekor a csíksomlyói kolostor könyvtárában már megvol­tak. Erre vonatkozóan Muckenhaupt Erzsébet, a csíksomlyói ferences könyv­tár legjobb ismerője az alábbi felvilágosítást adta. A csíksomlyói ferences könyvtár a következő Szent Ferenc-életrajzokat őrizte a 18. században: 1. Speculum vite beau Francisci et sociorum eius. Venetiis (Velence), 1504. 2. [Mariapetri Girolamo]: Seraphici in Divi Francisci vitam christiano carmine editae per quendamfratrem eiusdem Ordinis ... Cracoviae, 1594. Ebben a kö­tetben összesen 20 versben írt fejezetben olvasható Szent Ferenc életrajza. Ez a posszesszorbejegyzések szerint már 1664-ben a csíksomlyói kolostor tulaj­donában volt. 1720-ból Bertalan Ferenc nevét olvashatjuk az előtáblán, belül a 18-19. században jegyezte fel valaki birtokosként a csíksomlyói Mária Kong­regáció intézményének nevét. 3. Szent Bonaventura: VitaBeatissimi Patris FrancisciAssisiaíis... Viennae, 1652. Egy 18. századi csíksomlyói posszesszorbejegyzést láthatunk a cím­lapon, de papírtáblás bőrkötését a csíksomlyói könyvkötő műhelyben készítet­ték. Ugyanebből a kötetből még három példánya volt a kolostornak. 4. Vita miracula Seraphici Patris Sancti Francisci. Róma, 1639. Ebben a kö­tetben 38, Szent Ferenc életét ábrázoló metszet található. Ebben is megtalál­ható a 18. századi posszesszorbejegyzés. 5. Antiquitates Franciscanae seu speculum vite beati Francisci et sociorum eius. Authoribus F. F. Fabiano, Hugolino et sociis. Győr, 1752. Ezt a Győrben megjelent kötetet az ismeretlen szerző már nem használhatta, hiszen vélemé­nyünk szerint a játék kettő vagy másfél évtizeddel előbb keletkezhetett. 5 5 A lehetséges források közléséért Muckenhaupt Erzsébetnek kell köszönetet monda­nunk.

Next

/
Thumbnails
Contents