Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)
Phyllis Zagano: Katolikus női diakónusok
egyház kolostori apácákat szentelt diakónussá az ötvenes években és Bartolomeo, konstantinápolyi ökumenikus pátriárka 1996-ban kijelentette, hogy bármikor vissza lehet térni „az egyház ősrégi gyakorlatához". Nálunk is, külföldön is folyamatosan hangzik a kiáltás a nők diakonátusáért. A német egyházmegyék egyesített szinódusa 1975 óta jó néhányszor kérte, hogy szenteljenek női diakónusokat. Az Amerikai Egyházjogi Társaság egy 1995-ös jelentésében jegyzi meg, hogy ez a szentelés „megnyitná az utat, hogy a nők diakónusi szolgálatként gyakorolják az egyházban a tanítói, megszentelői és kormányzói funkciókat, és így olyan egyházi hivatalokat is megkaphatnának, amelyek nyitva állnak a diakónusok, de zárva a laikusok előtt." Múlt nyáron az U.S. Catholic magazin olvasói felmérése talált széles körű támogatottságot a nők diakonátusát illetően. De a Nemzetközi Teológiai Bizottság eme új dokumentuma más Rómából eredő negatív jelzéseket is magában foglal. A „Nők diakónussá szenteléséről kiadott közlemény" (2002. szeptember) [szerintem ez a dátum téves, egy évvel korábbi lehetett - a ford.] szerint „tilosak az olyan kezdeményezések, amelyek bármilyen módon célul tűzik ki (női) jelöltek diakónussá szentelését". Ezt a nyilatkozatot mint adminisztratív üzenetet Németország és Ausztria püspökeinek szánták, akik valóban saját általuk ellenőrzött programokon előkészítettek/előkészítenek nőket a diakonátusra. Hiszem, hogy azok az érvek, amelyeket Nagycsütörtök című könyvemben kifejtettem, ma is érvényesek. A férfiak és nők ontológiailag egyenlők. Az egyház megnevezett okokat, amelyek miatt, jóllehet a nők és férfiak ontológiailag egyenlők, nőket nem lehet pappá szentelni, ám az ítélet, amely szerint nők nem szentelhetők pappá, nem ad választ arra a kérdésre, hogy vajon szentelhetők-e diakónussá. Nők kapnak és a múltban is kaptak hivatást a diakonátusra. Erősebbek a Szentírásban, a történelemben, a hagyományban és a teológiában meglévő érvek arra, hogy nők diakónussá szentelhetők, mint azok az érvek, amelyek szerint nem. A nők folyamatosan szolgáltak és szolgálnak az egyházban diakónusi szolgálatokat végezve, akár fölszentelték őket, akár nem. Hogy a nők által végzett szolgálatok fölszentelt hivatalok legyenek, az mind Isten népe számára, mind a hierarchia számára szükséges. Végeredmény: a nők diakonátusra való szentelése lehetséges. Mielőtt a Vatikán kiadta volna Georges Cottier kommentárját, Thomas Norris dogmatikatanár, a bizottság tagja megerősítette, hogy a nők diakonátusa felújításának kérdése nyitva maradt. „A Tanítóhivatal dolga lesz, hogy döntsön erről" - mondta. Tizenöt évvel ezelőtt New York Cityben, Joseph Ratzinger bíborostól magam is ugyanezt kérdeztem: Visszatér-e az egyház a női diakónusok szentelésének gyakorlatához? Válasza ez volt: „Még tanulmányozzuk a kérdést". De meddig?
