Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Phyllis Zagano: Katolikus női diakónusok

Része a szolgálati papságnak? A dokumentum néven nem nevezett félelme a női papság kísértete: ha nőket lehet diakónussá szentelni, akkor lehet pappá is. A bizottság érvelése ez: ha a diakonátus a szolgálati papság része, akkor a nők ki vannak zárva a diakonátusból is. De az efféle érvelés visszalő, mint a bumeráng. Megfellebbezhetetlen történeti evidencia, hogy nőket püspökök az egyházi rend kiszolgáltatásának szándékával diakónussá szenteltek. Márpedig ha nőket szentségileg diakónussá ordináltak, és a diakonátus részt ad a szolgálati papságból (ahogy a dokumentum érvel), akkor nők már részesedtek a szolgálati papságból is. Magam nem érvelek a nők papsága mellett, csak rámutatok, hogy ez az érvelés ide vezet. Ami a diakonátust illeti, annak egyetemesen elfogadott teológiája szerint a diakonátus a diakónust egyházában Krisztus nevében működő személyként mutatja be, és ez ellentétben áll az egyház fejének nevében működő személlyel. A dokumentum viszont összekeveri az egyházi rend három fokozatát. A nyílt kísérlet, hogy közelebbről meghatározza az egyházi rendet, annak bármelyik fokát Krisztus (férfi) papságának részeként, amely így nem alkalmazható nőkre, egyidejűleg kevéssé hihetővé teszi azt az egyházi tanítást, amely minden emberi személy egyenlőségéről szól. Amellett, hogy be szivárogtatja ide a célzást, hogy nők nem képviselhetnék Krisztust még szolgálókként sem (nem működhetnek in persona Christi servi), a bizottság figyelmen kívül hagyja az in persona Christi teológiájának alapvető gyöngeségeit is. Tény ugyanis, hogy Krisztus embersége túlmutat a nemek korlátain, és az ordináció kérdésére vonatkozó egyházi dokumentumokon kívül egyetlen másik egyházi irat sem érvelt soha a társadalmi nemek ontológiai különbségével. Ez az a szempont, ami világszerte növekvő lelkesedést vált ki a nők diakonátusával kapcsolatban. És most mi következik? Az eredeti kérdés (Miért ne?) érvényes továbbra is a II. vatikáni zsinat után is. 1985-ben Basil Hume bíboros, Westminster érseke és az európai püspöki konferencia elnöke egy olasz lapnak elmondta, hogy ő nagyon boldog volna, ha az egyház nőket diakónussá szentelne. Mint mondta, a nők már régóta gyakorolják a diakonátust, a diakonátus viszont nem része a szolgálati papságnak. Miért ne? - továbbra is szól a mantra, mint növekvő magától értetődése a keleti egyház töretlen hagyományában gyökerező női diakonátusnak, s a keleti egyház apostoliságát és rendjét a II. vatikáni zsinat deklarálta az ökumenizmusról szóló határozatában (1964). Hripsime nővér, diakónus, akit a konstantinápolyi örmény pátriárka szentelt föl már sok évvel ezelőtt az Egyesült Államokban, ma is él. A jelenlegi konstantinápolyi örmény pátriárka, II. Mesrob érsek kívánatosnak tartja több női diakónus szentelését is. A görög ortodox