Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Magyari Márta: „…énrajtam megtörtént és igaz dolog vót”

Hordták azt a tányért mindenhova széjjel nézegetni, mer nyár vót, meleg, oszt mégis megaludt, mint a kocsonya. Az az öregasszony azt is mondta nekem, hogyha ez nem használ, akkor menjek ki éjfélkor a temetőbe, kilenc sírt ki kell jelölni, a kilenc sír helyirül kilenc félmarék földet kivenni, jól megjegyezni, hogy melyik sírról vót, oszt azt a földet vízbe felfőzni, abba megfürdetni a gyereket. Másik éjszaka vissza kellett vinni oda a sírokhoz és ráönteni. De visszanézni nem szabad olyankor, mikor viszi akárki kiabál utána. Mi ezt nem csináltuk, mer a másik használt a gyereknek. Az az öregasszony azt is mondta, hogy ha tudtam volna, hogy hol nézték meg, akkor annak a hajából, aki megnézte, kilenc szálat kellett vóna vágni, avval megfüstölni a kemence előtt, oszt akkor használt vóna neki az a füst, De nem tudtam, hogy ki nézte meg, hát ezt nem lehetett megcsinálni. Hát ezek babonák, de csak vót benne valami. A doktor elgyütt, mikor mán jobban vót a kislány, kérdezte, hogy ki gyógyította ki ezt e gyereket, elmondtam neki, hogy hogyan vót. Megmutattam neki azt a papírt is, amit az a putnoki ember írt. Ö is leírta, azt mondta, az ő fia is olyan gyenge, hátha annak is használna. Gyöttek utána énhozzám annyian itt a környező falukból mikor megtudták, hogy a lányom jobban lett. Mán a sírba vót a lába, oszt nagy híre vót, hogy jobban lett. Babonaság az egész, de énrajtam megtörtént és igaz dolog vót. Nyárádi vót az az öregasszony, olyan hóttetem vót a szeminéi. Elhatároztam, hogy veszek neki valami kendőt ajándékba, mikor meggyógyult a gyerekem, de nem tudtam mán megtalálni, a nevit se tudom."