Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Magyari Márta: „…énrajtam megtörtént és igaz dolog vót”

hoz kényszerítették. Tisztességgel kitartott férje mellett, s az „állomásfelvigyázó" csak akkor kereste fel, amikor megözvegyült. Életének legnagyobb tragédiája kedves fiának elvesztése, aki az orosz fronton tűnt el. Lányával többször felkereste a putnoki halottlátót, hogy fiáról érdeklődjön. Mivel a putnoki asszonynak „nem jelentkezett a lélek", azzal biztatta, hogy él a fia, haza fog térni, várja, s addig is gondozza „a szobrot", a falu közepén álló hősi emlékművet. S Csiszár Miklósné Encsi Terézia találkozásunk idején is minden vasárnap friss virágot vitt „a szoborhoz", s töretlen reménnyel várta haza kedves fiát. „A lányom a kilencedik hónapba esett igézetbe, oszt másfél éves korába gyógyult ki belőle. Nem tudott mán akkor megülni, olyan gyenge vót, annyira elgyengült az igézetbe, addig meg olyan fürge vót. Abba az igézetbe vesz minden, a tüdeje is. Mentem be egyszer Putnokra a patikába, oszt a patikus kérdezte, hogy hogy van a kislány, oszt én meg elsírtam ott magam, mer mondtam, hogy rosszul van. Minden kigyött a gyomrából, nem maradt meg benne semmi. Ott vót a patikába egy idős asszony, oszt az hallotta, hogy ott sírtam, oszt megszólított, hogy ő tudna segíteni. Behítt egy házba egy putnoki emberhez, valami ismerőse vót az neki, oszt azzal leíratta, hogy mit csináljak, oszt mondta az az öregasszony, hogy mikor az orvosi tudomány megáll, akkor ez segít. Az vót benne, hogy egy tököt lopjak, oszt vágjam kilenc fele, oszt úgy tegyem a fazikba visszafele számolva. Oszt még nyolc féle fű kellett bele, igézetfű, meg hajlinkafű, hogy azzal kilenc féle legyen. Innen a kukoricásból loptam a tököt, oszt a gazdája meg ott vót, oszt egész a kerítésig kergetett, én meg szaladtam, nem néztem vissza, oszt azér muszáj vót lopni, hogy orvosságnak kellett. Mikor felfőtt a víz, akkor tüzet kellett bele tenni, oszt úgy a ház négy sarka felé kellett dobni egy-egy kis tüzet. Kilenc szem tüzet kellett kivenni a tűzből, mikor elszállt a sistergés, a ház négy sarka felé kellett dobni. Közbe mondani kellett, hogy: »A jóisten adja, hogy jobban legyen, segítse meg a gyermekemet, oszt adjon neki egészséget!« Azt is mondta az az asszony, hogy mikor beleteszem a gyereket a fürdőbe, a nevetlen ujjal kilencszer egy kis vizet ereszszek a szájába a fürdővízből. Mikor megfürdettem, mondták, hogy a férjem lábravalójával kell betakarni. Úgy mondták, hogy az apja piszkos kapcájába tegyem el, de én bizony tiszta lábravalóba takartam. Két napig nem ébredt fel akkor, úgy- aludt. Mán az igézetbe úgy elszenvedett, nem bírt aludni, oszt mikor megfürdettem, aludt. Azt mondja az anyósom, na, mosmán nem ébred fel többet. A töklét azt úgy mondták, egy tányérba kellett önteni, úgy kitenni, oszt ha megalszik, akkor használt. A kocsija alá, ahol altattuk, oda kellett tenni a tányért. Hát az megaludt kocsonyának, vágni lehetett késsel, úgy megaludt, onnan tudtam, hogy na, használt. Háromszor fürdött abba a töklébe a gyerek.