Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Márkus Béla: Makovje-medovje haluske

Makovje-medovje haluske Az alföldi szlovákság képe Závada Pál regényeiben I \Jzent tér, etnikai táj) Ahogy egyik regénye egyik méltatója írta: az alkotó számára Tótkomlós a világ közepe. És nemcsak A fényképész utókora, a legutóbb megjelent mű térszerkezetében, hanem az ezt megelőző Miíotában, illetve a legkorábbi, a visszhangos sikert arató Jadvigapárnájában is. Tótkomlós a világ közepe, noha a három, a sorra-rendre megnevezett szereplők azonossága révén egybetartozó regény elbeszélői nagyon következetesek abban, hogy a falut, ahonnan az események elindulnak s ahová vissza-visszakanyarodnak, meg sem nevezik. A tágabb s a szűkebb környezetnek, megyéknek és hajdan volt járásoknak, tegnapi és mai településeknek, városoknak vagy tanyáknak van nevük, van a fővárosnak is - csak ez az egy hely marad rejtve. Ez lesz titokzatos, misztikus. Mágikus, a névmágiának abból az ágából eredeztethetően, hogy amit kimondunk, akit, amit megnevezünk, azt megsemmisítjük, eltöröljük. A Závada-regények változatos státusú és módszerű beszélőitől viszont ez a szándék áll a legtávolabb. A legközelebb pedig: a teremtés igyekezete. Egy olyan hely, tér, táj létrehozásáé, amelynek megvan a maga egyéni jellegzetessége, megismételhetetlen tartalma. Amely a külső, körülötte lévő világtól megkülönböztetett önálló terület, virtuálisan és valóságosan elfoglalt, rendezett és berendezett saját világ - olyan tehát, amilyennek Mircea Eliade a szent teret megjelöli. És olyan, amilyen a néprajz nyomán a földrajzban szintén meghonosodott: az egyediségre irányuló szemlélet itt is a szent kifejezést használja. Azt a térkategóriát jelölve vele, amelyben - ahogy ezt a Földrajzi szemlélet a néprajztudományban szerzője, Kemény fi Róbert fejtegeti - egyszerre van jelen a természeti környezethez igazodó, a vallásosságot szolgáló épített objektum, a hely és a hívőnek, az embernek az ehhez való kötődése, azaz a táj belső individuális minősége. Ha pedig a vallási helyett/mellett a társadalmi életre vonatkozó fogalomként használatos, akkor a szent értelmezhető szimbolikus határképző, térteremtő erőként, hatásként is - olyan tényezőként, amely a társadalom negatív jelenségei ellen védelmet nyújt, segít szembeszállni velük. A Závada-regények közül kizárólag a középső, a Milota azonos nevű elbeszélőjének gondolatait foglalják le e tér- vagy határteremtés régmúltbeli esemé-