Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Pálfy G. István: Üzenet a huszonkettedik századnak

jük mellé másik mondatát: messze van még a feltámadás. Aztán jöhet a keserű mosoly. Ilyen keserű mosollyal olvasom a marosvásárhelyi tudatlanság Pestről megrendelt mondatait, a szerb-horváti elfogultságokat, a párizsi önfelejtés szánalmas mutatványait, melyek azért születnek, hogy eltakarják a Napot az égről. Mintha amikor a szemünk fölé tesszük a kezünket, mert erős a fény, nem ugyanabban a fényben látnánk, amit látunk. Nehéz megérteni azokat, akiket zavar a fény, zavar a nagyság. Emlékszem Kós Károly temetésére, és nemcsak a kalotaszegiek, a vistaiak pompás vonulására, hanem az egyetem akkor is román rektorának a búcsúszavaira: csillag hullott le Erdély egéről. Most meg, úgy érzem, Sütő András távoztával maga Erdély billent meg az egyetemes magyarság és a világ egén. Erdélyt az Anyám könnyű álmot ígér írta vissza a világ csillagtérképére. A politikai memorandumok is csak azután következhettek. Király Károlyé is. Alapesszék - a Perzsáktól a Nagyenyedi fügevirágig - hozták meg az új történelemértelmezés bátorságát. Születésük pillanatában is klasszikus drámák sora tette közös nemzeti élménnyé azt, amivel a politika a szabadság jelen állapotaiban se tud igazán mit kezdeni. A le- és kitiltások sora mutatta meg, hogy a világ egyik legszennyesebb és legveszélyesebb diktatúrájának a lebontásában ki vállalta a legmerészebb kiállást. Ennek maradandóságát ma már csak azok vitathatják, akik akkor elfelejtettek bátrak lenni. Vagy akik nem vették észre, hogy a nagy művek betiltásai többek között azért következtek be, mert velük párhuzamosan megszülettek azok az írói-emberi tiltakozások, felszólalások és levelek, külföldre eljuttatott segélykiáltások, amelyek úgy protestáltak a romániai magyarság létveszélyében, hogy a magyarság egészének a sorsát is újrafogalmazták. Abban a formában, ami száz év múlva is érthető és kikerülhetetlen lesz. Sütő András az utóbbi évtizedben új műfajt alakított ki. Látszólag önéletrajzot írt, de nem a magánemlékezések elfogultsági szintjén. Naplójegyzeteiben minden pontosan dokumentálva van, s ebből a dokumentációból az derül ki, hogy nem a pillanat ösztöne dolgozott benne. Szinte mérnöki eltökéltséggel és tudatossággal építette fel nemzetmentő lépéseit. Majdnem halálos kimenetelű megveretésének nemcsak tragikus értelme van, hanem visszaigazolási jelentősége is: a magyarellenes többség ezt a következetességet nem tudta neki megbocsátani. Itt van az óriási dimenziókülönbség, amikor valakik ezt az atrocitást csupán a felheccelt román hordáknak tulajdonítják, és semmi összefüggést nem látnak a magyar ügyek más természetű lesajnálásával akár az „anyaországban", akár a világ más magyarérintettségű pontjain. Sütő András szemléletében a magyar gondolkodás nem önmagáért való, és nem is lehet kiszakítani a folyó történelem áramából. Magyar írónak addig kell vállalnia a