Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Pálfy G. István: Üzenet a huszonkettedik századnak

Ü^áljy S. 9siüán Üzenet a huszonkettedik századnak Vb»/vtizedek óta fejedelmeket és számtartókat temetünk. Mikes Kelemennel mondjuk, hogy amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. De most nem Illyés ment el, nem Németh László. Nem Veres Péter, akit Illyés lángelmeként búcsúztatott. És nem Nagy László. Nem Tamási Áron és nem Kós Károly, az Erdélyből kimagasló nagyok, akik mindegyikével a mi korosztályunk nem is találkozhatott, de személyes ismeretség nélkül, esetleg két-három találkozás boldogító örömével mindmáig érezzük Mikes Rákóczit sirató szavainak helytállóságát. Most nem ilyen fejedelem ment el, hanem a legközvetlenebb életünknek a része. Az a rész, amiért érdemes élni. A fejedelmek, akik ismerték, mind maguk közé sorolták, noha magukat ők se tartották fejedelemnek. De benne keresték a vigaszt. Vigaszt irodalomra és nemzetre egyaránt. Vigaszt a baj ellen a bajban. Illyések, Kós Károlyék „behajózásakor" nekünk, az ittmaradóknak volt rá szükségünk, hogy legalább akkor, amikor már nem háríthatták el vallomástevő ragaszkodásunkat, a jövő mindig ködös reményeit ráfüggesszük az ő megszolgált hatalmasságukra. Fejedelmeket és számtartókat, a mindannyiunkat védő pajzs hordozóit temettük rendre. Színészeket, rendezőket, filmeseket és tudósokat is. Én még politikust is tudok, akinek megrendítő volt a távozása. Sütő András is így tudta, s mindvégig megmaradt ebben a meggyőződésében. S ha már nemzedékünk tragédiáiban ott tartunk, ahol, a klasszikussá nőtt Nagy Gáspár nevét is így és itt kell említenem. Sütő András ember volt. Minden gondolatában, minden cselekedetében és minden viszonyában. Az emberi hűség példája. Ember volt azzal a nyomasztó teherrel, hogy megkapta a tehetség minden súlyát: az erkölcsit is. Elsősorban magára értette, hogy ott kezdődik az ember, ahol - egyik fogalmazásban - öszszetéveszti magát az üggyel; a másik, és talán végérvényesebb pontosításban - összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották. Erről szólt az élete. Ez az ügyvállalás volt a programja. Bizonyság rá, hogy nemcsak a halál, sokkal inkább a közös életfelfogás hozza közel Nagy Gáspárhoz. Az az élet, amit magatartásként élünk meg.