Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Cs. Nagy Ibolya: Elviselhető-e a zseni?

A sors ezenkívül tele van esetlegességekkel, véletlenekkel: beleszólhatnak, olykor más irányba lökhetik az ember életét. A díákboíondííóban Csokonai sorsát is a véletlen pecsételi meg: Punktum Tuhutum országos oskolai főellenőr más deákra gondolva mondja: „el vele", de a Kollégium buzgó és ostoba igazgatója Csokonaira érti. Ennyi kell ahhoz, hogy az ember élete kerékbe törjön: létünk, sorsunk eseményei nem az elrendeltetés, hanem a káosz jegyeit mutatják föl. A káoszban viszont mindig van egy biztos pont, s a darab szerint ez a pont az átlag. S az átlag, a középszer szívóssága. Szabó Magda drámája (a Madách-beli ősbemutató után 1986 szeptemberében vitte színre a debreceni Csokonai Színház) egyértelművé teszi: a város a 18. század magyar „kálvinista erődje", végvára, a forradalmi eszmék tűzfészke, „Európa legnagyobb faluja"-ként is a szellem, a műveltség, a tudomány fellegvára volt. Rebellis elemek gyülekezőhelye, akiktől rettegett a bécsi rendőrminisztérium. A mű egyik hőse Domokos Lajos főbíró, a Kollégium világi kurátoraként úgy játszott a minden hájjal megkent, hazát, lelkiismeretet, erkölcsöt nem ismerő, tehát veszélyes és kíméletlen bécsi rendőrkopókkal, mint macska az egérrel. A dráma sugallata: élethalálharc zajlott Debrecenben, s a város győzött. A Nagytemplom harangja pedig megzendül, amidőn a győzelem szükségszerű áldozata, esetünkben Csokonai Vitéz Mihály, a poétái osztály tanítója elhagyja a Kollégiumot. Mindenki tud mindent, mindenki ért mindent. A város megkapta a választ az évszázados kérdésre: miért kellett kilöknie magából a Kollégiumnak irodalmunk egyik legfényesebb elméjét? Holmi el nem számolt legátiós pénzek, nagyerdei pipázgatás, borozgatás, szakácsnőcsipkedés, ízetlenkedő szerenád, templomi bojkott s egyéb, nem fontos kihágások miatt? Ki kellett lökni, mondja a dráma, de nem a diákcsínyek okán. G. Nagy Ilián szerint azért űzetik el a költő, mert többet tud s mer a vaskalapos professzoroknál; mert szellemi fölénye elviselhetetlen az önösség, a kisszerűség közegében. Szabó Magda a bölcsességet látja a döntés mögött, bár, előbbihez hasonlóan nem annyira a Kollégiumét, mint amennyire a városét: el kellett zavarni Csokonait, hogy a végveszélyben lévő, a szellemi „különcségeiért" megsemmisítéssel fenyegetett Kollégium megmaradhasson. Az egyén föláldozható az intézmény prosperálása érdekében, Szabó Magda drámája tehát nem a zseni személyes sorsmozzanataira helyezi a hangsúlyt, nem a történet egyszemélyi tragédiájára, ily módon nem is annyira Csokonaira, hanem a miértre, a kollégiumi döntés ideologikumára. Az előzményeket keresi, politikai helyzetrajzot vázol föl, a darabnak nem csupán egyik hősévé, hanem egyenesen főhősévé téve meg a főbíró Domokos Lajost. Szabó Magda bizonyítottnak látja, hogy épp a főbíró nem volt ínyére a bécsi udvarnak: s a figurát eszessége,