Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Cs. Nagy Ibolya: Elviselhető-e a zseni?

nevad a végre megkapott csontot.] Lilla (megvonaglik és kéjesen, boldogan rugódik ki megistenült testében, aztán szerelemittasultan simogatja két kézzel, két lágy tenyérrel a fölötte sötétlő, kiaszalódott, élő érzéssé absztrahálódott arcot]: Ó, te szegény bolondos... Te édes, édes, imádott kis balgám... Csokonai (elsimítja a homlokából a belehullott sok haját. Hirtelen fakón, nyersen, tűrhetetlen szédüléssel]: Eressz... Lilla (ijedten lehull a földre): Kis tébolyult... kis bölcs... Uram... Csokonai (türelmetlen remegések futják át a testét, s a halál verejtéke veri ki a bőrét. Feláll, mint egy óegyiptomi múmia): Isten áldjon..." De Móricz, bár Lilla és Csokonai komáromi találkozásait szedi perzselő sorokba, a fönt idézett zárlat előtt azért egyértelmű társadalmi viszonyrendszert épít fel a műben: megokolva Lilla és a költő szakítását. Amely társadalmi üzenet szerint hiába mondja (lihegi) Csokonai: „Homérosz vagyok, Vergiliusz vagyok, Dante, Ariosztó, Metasztázió", azaz zseni, Lilla csak ezt nyögi: állása van-é már?" Állása, ugye, nincs. S így nem több, nem más, mint csókra szomjas „úticsavargó, ...leánybolondító... spekuláns". Lilla nem repült ki a „magyar égbül" Csokonaival. Ha én sárrá leszek is, mondja neki a költő „az én agyvelőmnek szikrái az elméket fogják megtermékenyíteni ezredévekig": de erre Lilla csak azt felelheti: „Mit bánom én azt". (A Csokonai-novellában egyébként ez a társadalmi vonzat még erőteljesebb. A csurgói professzor diákjaival a Karnyónét játszatja, éppen állása van, éppen jól van. A teátrum utáni vacsora alkalmával mondja a - beszélő neveikben a Tempefőit idéző - társaság egyik gróf tagja, épp egy mecénást kereső, Tempefői nevű poétáról: „Nincsen nekem kiloccsantani való harminc aranyam. Annak a hat csikónak, amit most állítottam cúgba, sokba kerül a szerszámja, csak az ötvösmunka, az ezüstözésért, aranyozásért sokra megy. Majd afaeton is, ha leérkezik Bécsből, elvisz néhány aranyat. Hát még a szobák kirajzolása, a szökőkutak, a diétára való uniformis, mennyibe kerülnek. Meg akkor egynéhányszáz úri vendégeket meg kell vendégelni: világosításokat, tűzijátékot csináltatni. - Oh, jé, meg kell a mai világban gondolni, mire adja ki az ember a pénzt" S mondja erre Csokonai: az is bolond...) Szívós Zsigmond ugyancsak drámát írt Csokonairól {Bakony, Nyugat, 1924), egy felvonásban. A darab ezernyolcszázban, kora tavasszal, Veszprém vármegyében, a Bakony hegység tövében, Bíró Mátyás nemesi portáján játszódik. Lilla már Lévainé, s Kaposvárra menet térnek be Bíró Mátyáshoz: s találják ott Vitéz Mihályt is. A szerzői instrukció szerint Csokonai Vitéz Mihály így fest: „Huszonhétéves. Ormótlan koponya, tömött gesztenyebarna fürtökkel. Szegletes viaszarc, vaskos orral, meleg sötétkék szemekkel". Kis ízelítő ebből a szövegből is: „Vitéz: Szép kis könyvtárat szerkesztek össze külföldiekből. (Ha pénze lenne, tudniillik!) Külországokban sok nagy szellem van és ott a népek is boldogabbak!. .. Magyarba ültetem minda müveket, kiken külföld oly szépen felbuzdúla. Herdert, Bürgert, Kleistot, Lafontainet, Metastasiot, megmagyarázom a