Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)
Szabó Anna Viola: „Kitűnő kvalifikációi vannak a hősi szerepekre”
csöndes ember volt, koturnusban botorkáló színész, aki örül, hogy a hosszú és nagyon mély gondolatrajokon minél hamarabb túl lehet. (...) Manfrédtanulmányának legértékesebb helye a sátánokkal való vég-küzdelme volt." 26 A második előadás kritikája már teljesen porig sújtja Lugosi Manfrédalakítását: „ez a fiatal, tagadhatatlanul ambiciózus színész még nem érett meg a címszerep eljátszására; üres, tartalmatlan deklamálásával nemhogy felszínre tudta volna hozni, hanem még jobban eltemette a műben rejlő gyönyörű gondolatokat. Ez azonban a direkció hibája, amely sohasem mérlegeli a személyzet tudását, hanem olyan feladatokat oktrojál tagjaira, amelyek tehetségüket meghaladják." 27 Ez az utóbbi kitétel ugyan éppúgy támogathatja, mint gyengítheti MGP feltételezését, de akár Lugosi választotta magának Manfrédét, akár nem, látnivaló, hogy a gondolkodó hős, az „értelmiségi" eljátszása nem tartozott az erősségei közé - hiszen Ádámmal ugyanezen bukik meg. Manfrédjának is csak a fiatalos hév és a dacos szenvedély, a küzdelem volt értékelhető része - a szenvedély nélküli szövegheggyel, a csak önmagára irányuló, önmagukba forduló gondolatokkal nem tud megküzdeni. A magunk részéről túlzásnak tartjuk, hogy egy hét éve színpadon álló, és bizonyára nagy rutint szerzett, de első nagyobb szerepeit éppen csak ekkor megkapó, harmincéves-sincs színész már ekkor az olyan „önálló mondanivalóval erős nagy színészek" közé tartozott volna, „akik a társadalom rájuk tett hatásai következtében roppant irodalmi előképeket utánoznak" - hogy Lugosi „ráismert" volna „központi szerepérdeklődésére, magából előfogalmazandó, személyes közlendőire" 28 - s ez a felismerés olyan erős lett volna, hogy egész életén át kísérte és befolyásolta volna - még ha ekkor nem is volt meg színészi eszköztárában minden készség az alak teljes értékű megformálásához. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy Lugosi a színészetet már ekkor is inkább sorsnak, mintsem mesterségnek tekintette, s elkötelezett, kíváncsi és tudatos művész volt, aki nem pusztán a sikert, hanem önnön lehetőségeinek határait is kereste a szerepeiben. Lugosi hihetetlenül erős ambíciójának mindenesetre a Nemzeti Színház volt a végpontja, oda vágyott, ahol a nagy hősök élnek - s valóban, egy röpke szegedi évad után a Debrecenben megismert, Henry Bernstein Baccarat című játékában Lugosival partnereként vendégszereplő Góth Sándor 29 segítségével aki a Magyar Színház-beli Anna Karenina rendezésében Lugosira osztja Vronszkijt - a fővárosba, s 1911 őszén a Nemzetibe kerül. Debreceni sikerei után joggal bízhatott a további nagy szerepek lehetőségében, de rossz volt az DFU, 1908. november 8. Debreczen, 1908. december 16. MGP: i. m. Színházi Újság, 1910. május 3.