Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)
Bertha Zoltán: Mítosz és varázshit egy Tamási regényben
variációja ennek az egyébként igen elterjedt hiedelemszokásnak - számos másfajta varázseszköz és más időpontokban (karácsonyi, újévi időszakban stb.) való használatuk is általános. Mátyás a saját anyját ismeri fel a templomban, akinek - boszorkányhoz illően - fordítva állt a feje, s „fekete kendő volt a fején, nagy piros orra neki, arasznyi álla és olyan két fekete szeme, mintha valami ördögkovács kiálló hegyesre edzette volna". A rút külső, a szemmel veréssel és az igézessél összefüggő szemvillogtatás, a szúrós szem és a tekintet feltűnősége éppolyan markáns tulajdonsága a boszorkányoknak, mint az, hogy nem szeretik a rájuk leső kíváncsiskodókat, s igyekeznek is azokon boszszút állni. Mátyás is fél ettől, de legalább nem árulja el a titkot, mert az még veszedelmesebb lenne. S éjszaka el is jön hozzá az anyja, de nem bántja, csak figyelmeztetőleg megmagyarázza neki, hogy a boszorkány „nem rosszabb ember a többinél! Csak igazibb ember, mert erősebb az esze és nagyobb az akarata, mint a többi halandóé. És inkább tudja e világnak igazságait, mint más. Aki pedig az igazság szolgálatában forgolódik, annak a hatalmak külön fegyvereket adnak." A boszorkánynak ez a fajta beállítása - a személyes, élethű vonások mellett - szintén a népi hitvilágra, és nem - vagy kevésbé - a népmesére utal. Mert míg a népmesében az újabb kori népi tudatállapotnak megfelelően a boszorkány a legfőbb (Nagy Olga kifejezésével a „permanens" 11 ) gonoszság megtestesítője és jelképe, addig az archaikus néphiedelmekben sokkal inkább őriz és hordoz egy bizonyos jelentésambivalenciát, amelyben a samanisztikus segítés, gyógyítás, varázslás jóindulata démonikus emberellenességgel, rontó szándékokkal váltakozhat, pontosabban a boszorkányalak egyaránt magán viseli a jó és a rossz lehetőségeit, a tündéri és az ördögi képességeket, s a természetfeletti erőkkel való összejátszás, a „bűbájosság" sem eleve jelent gonoszságot vagy jóságot. (A néprajzkutatók általános tapasztalata szerint is például van, ahol ugyanazt a személyt egyesek boszorkánynak, mások viszont gyógyítónak vagy kuruzslónak tartják.) Sőt, Ipolyi Arnold Magyar myihologiája szerint a boszorkányképzetben „feltűnik óvallásunk tündérei boldog- és szép-asszonyaink kecses képe, az aljas szemfényvesztési bűvös, ördöngös mesterségben meglátszik még bölcs táltosaink tudománya, s jóspapnőink ihletettsége"; 12 vagyis a földöntúli befolyással, erővel és látó, bűvölő, bájoló, varázsló stb. képességekkel rendelkező pogány kori lények degradációja révén, a keresztény dualizmus hatására is vált a magyar boszorkány a rossz alapprincípiumának megjelenítőjévé - aki azonban (ahogy Szendrey Ákos mondja A magyar néphit boszorkánya című művében) „a régi sámánok 11 Vö. NAGY Olga: Hősök, csalókák, ördögök - Esszé a népmeséről. Bukarest, 1974. 101— 116. 12 IPOLYI Arnold: Magyar mythologia. Pest, 1854. 446.
