Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Imre László: Gárdonyi és a magyar regénytörténet

A berendezkedő szocialista irodalomfelfogás az ekkorra már ifjúsági klaszszikussá nőtt Egri csillagok (és kisebb mértékben A láthatatlan ember) mellett (melyek hazafiságát, demokratikus népszemléletét joggal lehetett dicsérni) egyházellenes és 48-as megnyilatkozásait szerette idézni, s falusi tárgyú elbeszéléseit. A konszolidálódott szocializmus évtizedeiben általában megbecsüléssel (illetve jelen tanulmány azt kívánja bizonyítani, hogy mégis rangján alul) beszéltek róla. A hatkötetes irodalomtörténetben a róla szóló pályakép olyan méretű, mint a Herczeghé, Ambrus Zoltáné, Tömörkényé. Akadtak életművénekjeles kutatói (Nagy Sándor, Z. Szálai Sándor, Kispéter András), könyvei folyamatosan és nagy példányszámban jelentek meg. Kétségtelen ugyanakkor, hogy (óriási olvasottsága mellett is), nem számított szakmai szempontból különösebben érdekes, izgalmas írónak, ebben némi változást a rendszerváltozás hozott, mely politikailag „előírt" értékelésében tett lehetővé módosulást. Bár egyáltalán nem volt tiltott olvasmány 1989 előtt sem az Isten rabjai sem Az öreg tekintetes, azért nem ezek kerültek az életmű első vonalába. Holott Szerb Antal (már több mint ötven évvel a rendszerváltás előtt) nagynagy elismeréssel írt róla: „Népismerete, vallásos, Isten-kereső természete, kolostorba vonzódó zárkózottsága tökéletes művészi formát talált legjobb művében, Isten rabjaiban. A magyar középkornak ez az áhítatos csöndű megelevenítése a legjobb magyar történelmi regény, ha az értéket a korrajzi hűség és az ábrázolás plaszticitása szempontjából mérjük."

1 (Hogy Szerb nem említi meg Az öreg tekintetest, abból messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, hiszen irodalomtörténetében mindössze két lap jut Gárdonyira, s az alig több mint harmincéves szerző nem érkezhetett elolvasni Gárdonyi sok művét.) Annyi bizonyos, hogy a szocialista irodalomkoncepciónak nem sok oka volt arra, hogy favorizálja a középkori kereszténység értékeit szuggesztíven megjelenítő Margit-regényt, vagy a fővárosba kerülő vidéki földbirtokos erkölcsi magasabbrendűségét alapul vevő (s egy zsidó szereplő ellenszenves beállítása folytán akár „városellenes", „polgárellenes" színben feltüntethető) Az öreg tekintetest. Más okból sem kaphatott megfelelő méltánylást Gárdonyi szépprózája az 1960-70-es években, mivelhogy a realista, társadalomtükröztető, társadalomkritikai epika igénye felől nézve Ambrus, Gozsdu européer műveltsége, elemző, lélektani módszere, tárgyilagos, szűkszavú stílusa minősült (s mellettük Bródyé, Peteleié) „előrelépésének, a Nyugat előkészítésének. Ez a szemlélet Mikszáthban is elsősorban a nagy leleplezőt becsülte, s nem a késő romantikus causeurt, a zseniális mesélőt, amiként majd csak a posztmodern tudja és meri hagyományát elevenné tenni. 1 SZERB Antal: Magyar irodalomtörténet. Magvető, Bp., 1959. 267.