Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Imre László: Gárdonyi és a magyar regénytörténet

9mre ßaszlo Gárdonyi és a magyar regénytörténet %J 9

L^iközben deklarációk és elméleti okfejtések formájában tiszteletre méltó teret nyert a recepcióelmélet a magyar irodalomtudományban az elmúlt évtizedekben, aközben nagyon kevés történt az irányban, hogy ennek tanulságai az irodalomtörténet-írás közelébe kerüljenek, netán az elmélet történeti kérdések megoldásával nyerjen igazolást. Hellyel-közzel ugyan szó esik arról, hogy a 19. század végének és a 20. század elejének regénytörténetében milyen értékáthelyeződések történtek, azaz az elmúlt félszázad során adott kérdésekre milyen válaszokat keresve változott meg Mikszáth vagy Krúdy értelmezése, az ilyesfajta felismerések rendszerének konklúzióival azonban nem nagyon találkozunk. Tudjuk például, hogy ki és milyen indíttatásból emelte ki az ismeretlenség homályából Asbóth regényét, az Álmok álmodóját, s azt is sejthetjük, hogy mely kritériumok felértékelődése folytán született meg róla egy sor tanulmány, amely úgy tekintett rá, mint regénytörténetünk jelentős vívmányára. Ugyanakkor a szintén Németh G. Béla által felfedezett másik dezillúziós regény, Beöthy Zsolt Kálózdy Béiája (különös módon, vagy nagyon is érthető módon, hiszen időlegesen preferált értékkategóriák kevésbé voltak ráilleszthetők, illetve mert nagyobb terjedelme vesződségesebb feladatot jósolt) nem mozdult el a befogadói horizonton. Alighanem be kell látnunk, hogy ilyesfajta mechanizmusok értelmezése és rendszerezése, valamint egy műfaj történetében való elhelyezése még várat magára. A befogadástörténetben Gárdonyi Géza pozíciója, illetve pozíciói viszonylag könnyen áttekinthetők fellépésétől máig. Az 1880-90-es évek tarka prózairodalmában a nép-nemzeti konzervativizmus, maga Gyulai is eléggé elutasító módon fogadta. Nem sokkal később Kosztolányi a lírikust dicséri, a Nyugat nagyjai, Ady, Móricz, Schöpflin egészében szóltak róla elismerően, történelmi regényeivel pedig az igényes kritika eléggé egységes méltánylását is kivívta. A két világháború közötti időszak hivatalossága a klasszikus rangjára emelte (feltehetően a Nyugat ellenében), de sem a népiek, sem a Nyugat, s pláne az avantgárdé nem tekintette lényeges hagyománynak, alig nézve többnek késő romantikus lektűrírónál, nagyjából Herczegh Ferenc közelében.