Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

Selmeczi László: Bevezetés

rolt, attól a szíjgyártó- és vargamesterek a letett pénz ellenében elvehettek az árut (1652). Ezt a tanácsi határozatot 1675-ben is megerősítik. De tilos volt az is, hogy valaki bőrt adjon el a mesterek közül anélkül, hogy azon dolgozott volna, ha ellene vétett, úgy elkobozták a bőrt, melynek fele a céhet, fele a város bíráját illette meg. A bőrkereskedők felvásárlása néha még arra is rákényszerítette a mestereket, hogy lábon vegyék meg az állat bőrét: "... senki Mester Emberek közzül a Mészárostul bőrt ne merészelyen a Maga házánál bőrt venni, annál is inkább a Marha hátán levő bőrt előre meg alkudni, és semmi nemű practikaval meg venni a ki Comerialtatik 2 Forinttal büntettetik" - szólt a határozat 1773-ban. A remekléshez megkívánták "a mesterséghez való rajz" bemutatását, a rajziskola látogatását inaskorban. Debrecenben 1853-ban 17 tagú mesterbizottság vizsgálta meg a kikészített bőrt, és a hibákért 2 forint büntetést szabott ki, majd feladta a remeket. Az oszmán-török hódoltság korában a tobakosnak nevezett, és ugyancsak alutariusszal fordított oszmán-török, majd török módra dolgozó magyar mesteremberekhez került az irha, a kordován, valamint az akkor újdonságnak számító szattyán (ugyancsak timsós bőr). A tobakok azonban már csak a bőrök kidolgozásával foglalkoztak, lábbeliket készítettek. Feltűnésüktől kezdve a két timsós mesterség: a bőrkikészítő tímár és tobakos gyakran átfedik egymást. Verancsicsnál (1595) a tímár "coriarius" - sőt "dalmatice ... tabak". A tobak szó oszmán-török eredetű, és először 1544-ben tudunk róla, személynévként: "Melchior Thobak". Az oszmán-törökben viszont arab eredetű a tabak szó, szintén "bőrkikészítő" jelentéssel. A magyar szó közvetítője leginkább a szerbhorvát lehetett, de jöhetett közvetlenül az oszmán-törökből is. Czuszor-Fogarasi szerint "az úgy nevezett tobakok, kik juh és kecskebőrből fehér kutyaganajjal és szömörcével kordoványt, szattyánt és irhabőrt gyártanak". A középkori irháról és kordovánról mint tímárkészítményekről már volt szó. A szattyán szó - a tobak szóhoz hasonlóan - szintén oszmán-török eredetű, ahol "kecskebőr" volt a jelentése. A 18. századtól már biztosan szömörcével dolgozták ki a bőröket, és meszezéssel szőrtelenítették őket. A szömörce meszes földeket kedvelő növény, amely Veszprém környékén dúsan termett. Leveleit learatták, megszárították, majd nyomtatták. A szömörceport gyapjúzsákokba tömködték, s egy részét el is adták. A bőröket először szőrteleníteni kellett. Ezt - mint arra fentebb már történt utalás - a 18-19. században már biztosan meszezéssel művelték. De bármilyen gondosan végezték is el ezután a tímárok-tobakok a meszezéstől felduzzadt bőrbe került mész szíttatását, azt tökéletesen csak pácolással távolíthatták el. A pác általában madár- és kutyaürü