Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

III. Vallomások - Ötvös László: A vallomások elé

munkát. Nyersbőrhöz, cserzőanyaghoz alig lehetett hozzájutni, így termelésük minimálisra csökkent. 1947 nyarán kötött házasságot édesanyánkkal, Kisfalussy Ilonával. Házasságukból születtek 1948-ban László, 1950-ben Edit és 1953-ban Erika nevű gyermekeik. Édesanyánk 1989-ben meghalt. Az üzemet 1950-ben államosították. A gépek nagy részét Budapestre szállították. Az üzemet és az itt lévő lakásunkat lebontották, aminek helyére a MAV óvodát épített. Az államosítás után édesapánk átmenetileg nem tudta folytatni a tímár mesterséget. Ekkortól sok nem szakmába illő munkahelyen dolgozott. Közben kereste a lehetőséget mestersége folytatására. 1955-ben régről ismert tímár mesterekkel együtt indították újra a termelést, létrehozva Bőripari Szövetkezetet. Nagy volt a kereslet a jó minőségű bőrök iránt, ez időben indult újra a Vágóhíd utcai Bőrgyárban is a talpbőr termelés. Bőripari Szövetkezet több részleggel működött. Édesapánk a tímár részleget vezette, ahol 30-35 ember talált munkalehetőséget. A tímár üzem gépei, berendezése elég elavultak voltak. Kifejezetten kisipari módszerekkel dolgoztak. Sok munkaműveletet kézzel végeztek még mindig, pedig ekkor a bőrgyárban más, korszerűbb fejlettebb gépekkel helyettesítették a nehéz kézi fizikai munka jelentős részét. Ennek következtében a kis tímár műhely nem tudott lépést tartani a nagyüzemi módszerekkel működő bőrgyárral. 1970-ben szűnt meg a tímár műhely. Édesapánk a dolgozókkal együtt a Vágóhíd utcai bőrgyárban folytatta mesterségét, ahol örömmel fogadták a gyakorlott szakembereket. Fejlesztés, termékbővítés kezdődött, beindult a puhabőr gyártása. Édesapánkat bízták meg a bélésbőrök gyártásának beindításával, majd egyre bővülő műhelycsarnokokban beindult a cipő felsőrész gyártása. 1980ban már egymillió m

2 volt az évi termelés. A bőrgyártás egyre fejlődő technológiája szükségessé tette, hogy édesapánk elméleti úton is tovább képezze magát, vegyipari technikumot munka mellett elvégezte. Fokozottan figyelt nem csak önmagára, hanem dolgozói továbbképzésére is, amit az egyre bővülő termelés megkívánt. Nyugdíjazásáig, 1979-ig dolgozott itt a bőrgyárban a Puhabőr készítő üzem vezetőjeként. Nyugdíjas éveit sem töltötte tétlenül. Mindig mozgékony ember volt, szeretett dolgozni, így mindig talált megfelelő elfoglaltságot. Nyugdíjas éveit jó erőben és egészségben és családi szeretetben élte. 1996 nyarán megbetegedett, és az év őszén, november 27-én meghalt. Közlik gyermekei: Edit, Erika, László