Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

III. Vallomások - Ötvös László: A vallomások elé

1948 után a kisipar helyzete egyre romlott az országban, és az akkori politikai viszonyok a tímár kisiparosok működését lehetetlenné tették, így alakult ki az a helyzet, hogy 1950. szeptember 17-én - a többi tímármesterhez hasonlóan - ipara megszűnt, munkája nem volt. Szüleinknek nagy lelki traumát okozott az is, hogy az alig pár éve épült műhelyben a berendezéseket -a szemünk láttára - nagy kalapáccsal szétverték egyik napról a másikra. Nem sokkal később a műhely helyiségét kiutalták a Debreceni Bőripari Szövetkezet Szíjgyártó részlegének.200 Ft-os havi bérleti díjat fizettek, amelyből 180 Ft-ot adóként be kellett fizetni. Ezt édesapánk lelkiismeretesen meg is tette. Időközben a család hét tagúra szaporodott, és az egy szoba-konyhás lakásban lakott, a megélhetés egyre nehezebbé vált. Édesapánk kérvényezte, hogy a saját tulajdonú házából legalább egy helyiséget adjanak vissza a családjának, de ez hiábavaló volt. Az életerős 47 éves embert testileg, lelkileg teljesen leverték az események. A család eltartásáról gondoskodni kellett, munkahelyet keresett. Első munkahelye a debreceni Hőtechnika üzemben volt, majd a Gördülőcsapágy Gyárban dolgozott betanított munkásként. A körülmények kényszerűsége sem változtatott természetén, itt is becsületesen dolgozott, sőt kiváló dolgozó lett. Édesanyánknak is el kellett menni dolgozni, konyhalány volt a kórházban. A műhelyt 30 éven át, 1952-1982-ig a szövetkezet használta. Mivel házunk nem esett bele az államosítási tervbe, ezért 1982-től az épülettel szabadon lehetett rendelkezni. Sajnos ennek hasznát már nem tudták élvezni a szüleink. Apánk a mesterség szeretetét szüleitől, nagyszüleitől örökölte, de büszkén mondhatjuk, hogy nemcsak a munkaszeretet, de a család, a közösség iránti felelősséget is. A mai világban különösen felértékelődik az a szemlélet, hogy a megtermelt javakból, jövedelmekből először a köztartozásokat kell rendezni, csak a megmaradt jövedelmet szabad szétosztani. Ez a szemlélet megmaradt élete végéig, következetesen megmaradt amellett, amit akkor írt, amikor 1938-ban a mestervizsga kérelmét előterjesztette: "Nagyon szeretném családomat saját munkám után becsületben felnevelni én pedig, mint régi tímár család sarja a jövőnek gerinces tagja lenni." Az átélt nehézségek, igazságtalanságok ellenére, bátran mondhatjuk, hogy becsületesen felneveltek bennünket, nagy nehézségek árán is biztosítani tudták, hogy öt gyermekük egyetemet, főiskolát végezze, szakmát tanuljon. Közli fia: Nagy Pál