Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

Selmeczi László: Bevezetés

máreszközöknek fordította. így a "Coriarius: Szíj-gyártó. Tímár ... Tímárhoz való", a Cupa coriaria: Tímár kád" (Páriz Pápai 1782: 153). És a "Tímárok koppasztó deszkájok: Scabellunm Coriariorum" (Páriz Pápai 1767: 353). Még a századunk elején író Frecskaynál is a bőröket áztatás céljából a cserzóláphoz vagy tímárláphoz kötik. A középkorban angol, német, francia és olasz földön igen keresettek voltak a "magyar bőr"-ból készült szíjfélék, lószerszámok, kocsifüggesztő szíjak, sőt bőrnadrág- és bőrharisnya- (bracca- és caliga-) félék is. A szíjfélék, lószerszámok bizonyára vastag ökör-, ló-, bivaly vagy marhabőrből készültek, míg a bracca- és caliga-félék anyaga feltehetően a vékonyabb kecske- vagy juhbőr volt. Ez a magyar bőr annyira keresett volt, írja Jaques Savary des Bruslons 1723-1736-ban megjelent szótárában, hogy IV. Henrik francia király (1589-1610) egy Rose nevü, bőrkikészítésben járatos embert küldött Magyarországra, hogy ott a magyar bőr készítését megtanulja. Ez meg is történt, és lassan francia mesterek is kezdtek bőröket "magyar mód"-ra készíteni. E magyar mód miatt hongroyeur vagy hongrieur névvel illették őket, és Saint-Denis központtal céhet is alkottak. Hogyan is készült ez a "magyar bőr"? Magyar leírásokat erről eddig nem ismerünk. Ám egy La Lande nevü francia szerző 1767-ben leírta az összes, francia földön gyakorolt bőrkikészítési módokat, többek között a magyar módra való bőrkikészítést is. Munkájának címe: L' art de F hongroyeur, és Párizsban jelent meg 1767-ben. Eszerint a magyar bőröket ásványi anyagokkal készítették ki: timsóval és konyhasóval, mégpedig igen rövid idő (2-4 hét) alatt, ellentétben a csersav tartalmú növényi anyagokkal való hosszadalmas, több hónapig, a középkorban 2-4 évig is eltartó kikészítéssel, a cserzessél. ír az hongroyeur-ökről Diderot Encyclopediája is (1777), és ábrákat is közöl e készítésmódról és a hozzá használt eszközökről. A magyar bőröket késsel - borotválással - szőrtelenítették, majd timsóval-konyhasóval kenték be, és ilyen oldatban taposták meg őket. A timsóval-konyhasóval készített bőrök azonban igen érzékenyek voltak a nedvességre, ezért azokat - parázs fölött megmelegítve - olvasztott faggyúval itatták át. Mivel a magyar módra készült, késsel szőrtelenített bőrök felületében - barkájában - a szőrök gyökerei bennmaradtak, az ilyen bőrök szinte megint nyersbőrökké válhattak, és szakítószilárdságuk is a nyersbőrökéhez volt hasonló. Ellentétben a bőrök rostjaival vegyileg is egyesülő csersawal, amely az így készített bőröket "Leder"-ré tette. A meszezéssel-erjesztéssel szőrtelenített, cserzett bőröknél a gyökerestől kitépett szőrök helyén sok kis apró lyuk maradt, ami a bőröket gyengítette, ezért a cserzessél készített bőrök szakítószilárdsága és rugalmassága jóval