Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

Selmeczi László: Bevezetés

gyengébb a timsóval készült bőröknél, viszont a nedvességet annál sokkal jobban tűrik. A magyar bőr igen jó szakítószilárdsága volt az oka annak, hogy a bőrfajta a középkori és a még későbbi Európában is oly keresett volt. Mint már említettük a bőrkikészítés specialistái a királyi szolgálónépek körében a tímár nevet viselték. Azonban a magyar módra történő bőrkikészítést a tímárok mellett a szíjgyártók is végezték a későbbi századokban, több helyen külön céhekbe tömörültek a magyar, illetve német szíjgyártók, ami nyílván nemcsak a termékek típusa, hanem a bőr kikészítésének timsós, illetve cseres módja miatt történt. A 12-13. századból Fejér, Csanád és Szabolcs megyékből maradtak fenn Tímár helységek adatai, de bizonyosra vehetjük, hogy a kikészített bőr legfontosabb termékei között a szíjféléket is ők állították elő. A tímárok legkorábbi céhei az erdélyi szász városokban jelentek meg a 15. században, valószínűleg ők hozták a nyugati cseres eljárás ismeretét. A magyar szíjgyártók legkorábbi testülete a debrecenieké 1484-ből. Debrecen város I. Lipót császártól 1693-ban elnyert privilégiumával eljutott a magyarországi városfejlődés legmagasabb szintjére. Ez a kiváltság a települést nem érte váratlanul, hiszen ekkor már több mint háromszáz éves mezővárosi múlt állott mögötte. A feudalizmus iparszervezeténekjellegzetes alakulatai, a céhek szintén hasonló történelmi távlatra tekinthettek vissza. Mint fentebb szó volt róla a legkorábbi szíjgyártó céh éppen Debrecenben alakult meg. Debrecen a 18. század folyamán az ország egyik legiparosodottabb városa volt, a népesség közel fele iparűző (is) volt. Az 1774. évi országos felmérésben jegyzett 96 iparág közül, 20-ban ebben a városban dolgozott a legtöbb iparos. Nagyon fontos adat, hogy ekkor a tímárok 40,51%-a , a szíjgyártók 9,83%-a Debrecenben dolgozott. A debreceni szíjgyártók írott forrásainak részleteiben kutatva, adatokat találunk arra, hogy például 1637-ben 89 font, 1642-ben száz font timsót nyolc mester közösen vett a céh számára, melynek költségeit 3-4 forintonként adták össze, majd a teljes szétosztás után pénzüket visszakapták. A véletlen megőrizte számunkra a timsós eljárás cseresre való váltását is. Az 1672. március 16-án tartott céhgyűlés jegyzőkönyvi bejegyzése így szól: 'Az Böcsülletes Che közönseghes veghezesből vegheztek ujobban mival hogy az bőr keszetes megh változót az cseres bőrt helyben tört bör szokot lenne ..." (HBmLt IX. 26. 3-4). A szíjgyártó- és vargamesterséghez szükséges bőrök megszerzése sem volt mindig gond nélküli, annak ellenére, hogy a nagyállat e vidéken bőviben tenyészett. 1666-ban arról határoz Debrecen város főbírája, hogy "... sem Börgyüjtök sem penigh bocskorosok Hetfótöl foghva Kedden Tizenkét oraigh mi ellenünk megh ne vehessek az bört sem városbeli Embertől-sem külsőtől ..." Az a bőrgyűjtő, aki nem a saját pénzén vásá-