Krankovics Ilona szerk.: Debreceni festett pergamenkötések (Debrecen, 2002)

Érdi Marianne: Egy dob pergamenjének restaurálási problémái

Az egész tárgy nagyon poros volt. A zsíros szennyeződések beültek a kerámia vájataiba, a bőr felszínét és a dob belsejét is jócskán belepte a por. A pergamenen sötét foltok látszottak, amik valószínűleg a használat során keletkeztek. Anyagvizsgálatot végeztünk a bőr fajtájának beazonosítására, mikroszkópi képe alapján. A barkafelszín eléggé lekopott, de a szőrtüszőnyílások jellegzetes vonulatából következtetve nagy valószínűséggel kecskebőrből készült. A restaurálás megkezdése előtt végig kellett gondolnom a munka összes lépését, hogy megtaláljam a tárgynak megfelelő legjobb módszert. A dobot borító bőr cserzés nélkül kikészített pergamen, amelynek jellegzetes tulajdonsága, hogy nedvességre, vízre igen érzékeny. A kikészítés során a felszínnel párhuzamosan elhelyezkedő kollagénrostok feszített állapota ekkor megszűnik, a bőr duzzad, a rendezettség felbomlik. Száradás után méretváltozás, zsugorodás léphet fel. Ha a restauráláshoz a dob bőrét lefejtem a kerámiatestről, pontosan az eredetivel megegyező módon már nem tudtam volna visszahelyezni, az említett okok miatt. Ezzel esetleg értékes készítéstechnikai információk vesznének el. Ezért témavezetőimmel

4 konzultálva a helyi restaurálásra esett a választásom, tehát a pergamen levétele nélkül kellett a hiányt kiegészíteni, a ragasztást elvégezni. Ehhez elkerülhetetlen volt egy enyhe nedvesítés, hogy a szakadás miatt elvetemedett és zsugorodott pergamen visszanyerje eredeti feszességét, simaságát. Reméltem, hogy a kezdetben mutatkozó 3 mm-es hiány is csökkenthető így és a szélek közelebb kerülnek egymáshoz. A kiegészítéshez megfelelő színű, barkarajzában hasonló pergament kellett használnom. Ragasztás előtt a felületet fontos zsírtalanítani és finom csiszolópapírral felbolyhozni, a jobb tapadás érdekében. Olyan ragasztóanyagra volt szükségem, ami nem nedvesíti nagyon a pergament, viszonylag hamar megköt és olyan szilárdsággal ragaszt, hogy kibírja a kifeszült dobbőr húzóerejét. Áttanulmányoztam más dobok restaurálási dokumentációit amikből kiderült, hogy ragasztóanyagként a sűrű zselatinoldat már bevált. Anyagában nem idegen a pergamen kollagénjétől és megfelő szilárdsággal ragasztja azt. A sűrűség kisebb nedvesedést, gyorsabb ragasztást tesz lehetővé. Gondoltam akkor... A kiegészítést a dob belseje felől kellett végeznem, a problémát a megfelelő préselés megoldása jelentette, ami a pergamen ragasztásánál elengedhetetlenül szükséges. Ehhez egy sík felületet kellett képeznem valamivel a dob belseje felől is, a bőr alatt. Az sem volt elhanyagolható kérdés, hogy mi módon juttatható ez majd be és ki a szűk nyakon keresztül és mi fogja biztosítani a megfelelő préserőt. Olyan anyagra volt szükség, amely a bőrével lefelé fordított dobba könnyen betehető és kivehető, kellő súllyal teljes felületen nyom. A tárgy rendkívül poros állapota megkívánta, hogy legelőször a száraz tisztításra kerüljön sor. A cserépdobot ecsettel leporoltam, majd a bőrt radírszivaccsal tisztítottam. A tárgy belsejének kiöblösödő kerámia részéhez ecsettel csak a szakadáson keresztül tudtam bejutni. Ez nem volt megfelelő, ezért a dobot az asztalra fordítottam és a talpon keresztül benyúlva radírszivaccsal átradíroztam a test és a pergamen belső oldalait. Ez után ecsettel és porszívóval távolítottam el a radírmorzsákat. Tisztítás után a dobbőr felületén láthatóvá vált, hogy egy kb. 2 cm átmérőjű területet a peremhez közel eső részen erősen megcsiszoltak. Ahol a 4. KISSNÉ BENDEFY M.: Bőr anyagtan restaurátoroknak, KMI, Budapest, 1990, 42 p.