Balogh István: Ecsedi István élete és munkássága (Folklór és etnográfia 20. Debrecen, 1985)

Az ember és a tudós

tott nyilvános előadásokat, amelyeket az általa készített fényképek vetítésével kísért. Rengeteget fényképezett, de az előhívott filmjeinek és lemezeinek rendezésével már nem sokat törődött, csak alkalmilag halászott ki közülük egy-egy előadás számára tízet-tizenötöt. Élete utolsó éveiben már a nyilvános előadásokra szóló meghívásokat nemigen fogadta el, de kisebb társaságban mindig szívesen és élvezetesen beszélt úti élményeiről. Elbeszéléseinek éppen úgy, mint útirajzainak középpontjában ő maga állott, szubjektív élményei előadásával az útirajzok sajátos műfaját teremtette meg. AZ EMBER ÉS A TUDÓS Ecsedi István hat évig tartó igazgatói működése alatt a múzeum és könyvtár Debrecen eleven kultúrcentrumává alakult át. Hetenként előadások voltak — főleg téli időszakban •— az előadóteremben, a két kiállítóterem is ritkán volt kihasználatlanul. Az előadások alatt a múzeum tisztviselői állandó ügyeletet tartottak, fogadták az illusztris előadókat vagy az előadások vendégeit. A rendezők el is várták aktív közreműködésüket. Ugyancsak rájuk várt a város vagy az egyházak és társadalmi egyesületek jelesebb vendégeinek fogadása, a múzeumban, a városban sőt a Hortobágyon való vezetése. Ezt, míg egészsége bírta, Ecsedi nemcsak szívesen vállalta, hanem még kereste is az alkalmat, hogy az ilyen vendégeknek rendelkezésére álljon. De ez csak reprezentálás volt és aránylag nem túlságosan vette igénybe az idejét. Sokkal többet jelentett az, hogy az új intézmény adminisztratív vezetése teljes egészében az ő vállára nehezedett. Nem szerette az aktacsinálást, személyes kapcsolatai és tekintélye révén a városháza vezető tisztviselőivel az ügyek ilyennemű intézését nagyban megkönnyítette. Nem is volt segítsége. Munkatársával, Sőregi Jánossal az igazgatóvá választása után meghidegedett a viszonya és ez élete végéig meg is maradt. Igaz, Sőregi átvállalta a legfontosabb admi-