Balogh István: Ecsedi István élete és munkássága (Folklór és etnográfia 20. Debrecen, 1985)

Bevezetés

BEVEZETÉS A magyar néprajztudomány helyzetét — a történeti előzmények vázolása után — Herrmann Antal, a kolozsvári egyetemen néprajzot tanító magántanár 1904-ben a következőkben foglalta össze: A néprajz iránti érdeklődés megvan, de a munka szervezetlen. Van néprajzi múzeum, működik a Néprajzi Társaság, kitűnő dolgozatokat közlő folyóiratokban szerencsés gyűjtők és szakavatott ethnografusok közlik tanulmányaikat, ,,De nincs ethnographiánk és nem indultak meg az azt megteremtő egyöntetű szerves előmunkálatok sem". Ehhez sok hiányzik, az egyetemi oktatás a kolozsvári egyetemre korlátozódik, de itt is kevés eredményt mutat. A pesti egyetem a néprajzi tárgyú habilitálásoktól elzárkózik. A néprajzi osztálynak nincs épülete, az Akadémián hiányzik a néprajzi bizottság. Nem született meg a néprajzi elméleti irodalom. Nagy szükség volna kézikönyvre, a laikus gyűjtők részére kérdőívek, tájékoztató füzetek kellenének. A múzeumi gyűjtések elősegítésére ábrás tájékoztató füzeteket volna szükséges kiadni. Nincs néprajzi bibliográfia, sem a nemzetiségek, sem a külföldiek hasonló irodalmát nem ismerik a tudományág művelői. A hazai irodalomban — s itt Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben c. sok kötetes műre utal — közölt néprajzi leírások alig használhatók.

1 Ez a riasztó helyzetrajz akkor jelent meg, amikor egymás után alakultak meg a vidéki múzeumok, részben törvényható1. Ethnographia (Ethn.) 1904. (XV.) 227—230.