Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

A debreceni katedra

mennyien ismerjük. Mint minden írói munkásság mely sokirányú és több műfajt ölel fel, természetesen ez is egyenlőtlen értékű, és a szakkörök meg a szélesebb nyilvánosság részéről is eltérő fogadtatásban részesült: bizonyos körökben a legmelegebb elismeréssel, sőt bámulattal szólnak róla, máshol élesen szembefordulnak vele. Természetesen az ő munkásságának szépirodalmi részével sem foglalkozhatunk; de nem vizsgálhatjuk egenként kritikai írásait sem, noha ezek olykor egész kötetté duzzadnak — pl. Szekfű Gyuláról írt, sokat vitatott és támadott tanulmánya (Bolyai Akadémia kiadása, h. és é. n. 144. I.) — és irodalomszemléletének fővonásait meglehetős világossággal tájak elénk. Minthog részletes vizsgálatukról már jelentésünk tejedelme miatt is le kell mondanunk, ezeket a fővonásokat igyekszjink először megragadni. Németh Lász/ó irodalomszemlélete némi rokonságot mutat a juhász Gézáéval, aki szintén mint alkotó író fordul irodalmunk története felé. Elsősorban az élő irodalom érdekli, melyet erősen szubjektív bírálatban részesít, és a múlt vizsgálatában is állandóan a jelennel való kapcsolatot keresi, értékelési elveit pedig ugyancsak a népi irodalom eszménye szabja meg. De Németh Lász/ó látóhatára térben és időben jóval szélesebb: különösen pályájának kezdetén buzgón mélyed az európai műveltség tanulmányozásában, s európai keretben vizsgálja a magár szellem sorsát és hivatását. Később az élő szellem kutatása egre inkább a kultúra fejlődéskérdései felé tereli; érdeklődése mindinkább a történelem felé fordul, s munkásságának gerincét az utóbbi esztendőkben nag részt irodalomtörténeti tanulmányok alkotják. Iro dalomszemléletének egészen új, sajátos vonása a kelet-európai összehasonlító szempont, mely valóban termékenynek ígérkezik és szellemi fejlődésünk több eddig homályban maradt részletére vet fényt. Természetes, hog sok kötetet megtöltő kritikai írásaiban — és nemcsak azokban, melyek a napi szükséglet számára készültek — szubjektívizmusa gyakran túlzásokra ragadja. Nem lenne nehéz tanulmányaiból mondatokat idéznünk, melyek a tényeket torzítják és súlyos elfogultsággal, szinte az öncélú támadás lendületével fordulnak vitathatatlan szellemi értékeink vag tudományunk és irodalmunk elismert nagy munkásai ellen. De úg érezjjik, hog az ilyenféle idézetekkel mi is könnyen a torzítás hibájába eshetnénk, ez pedig méltatlan lenne Németh Eász/ó minden egenetlensége ellenére is tiszteletet keltő munkásságához, melyből egy kissé keserű, tépelődő, de mély műveltségű, kivételes tárgyi tudású és mindenben önálló gondolkozó képe tárni elénk. Rész/etesebb vizsgálat alá Németh Lászlónak azpkat a munkáit vesszük, melyeket önéletrajz/ vázlatában maga is irodalomtörténeti munkásságának középpontjába állít. Ezpk Berzsenyiről és Széchenyiről szóló könyve, Magarság és Európa című kötete és a Kisebbségben tanulmányai. Berzsenyiről szpló könyvét (Budapest, é. n. Franklin-Társulat kiadása 144 l.) az irodalomtörténet szempontjából legfontosabb munkájának tartjuk, melyet általában a szakbírálók is elismerésselfogadtak. Szerző a 119. lapon maga jelöli meg könyve célját: „E könyv fő feladata talán éppen az hog az idáig állószpbornak ábrázolt Berzsenyitfolyton új csúcsokat kereső útján mutassa be. " Németh László életképe komoly elmélyedéssel és átélő-képe s s éggel készült szubjektív alkotás. Alaposan végigtanulmányozta Kaz/nczy levelezésétől kezdve az egész Berzsenyi-irodalmat és lépten-nyomon gakran helytálló és termékeny megállapításokkalfoglal állást az eddigi kutatás eredményeivel szemben. Apró adatbeli tévedései nem érin-