Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)
A háború után (1945-1975)
Újév körül szándéka szerint véglegesen Debrecenbe utazott, így is kezdett berendezkedni, de fagyoskodnia kellett, másrészt Rozó túlzott gondoskodása meghiúsította autonómiáját, ezért rövidesen „megszökött." Az ötvenes években is ellátogatott néhányszor Debrecenbe, ilyenkor is Gulyás Pál elárvult szobájában szembesült barátja emlékével. Egy ilyen látogatás inspirációjára írta 1954 júniusában a Gulyás Pál szobájában c. mesteresszéjét, amely majd csak 1956-ban jelent meg különlenyomatként, illetve XL Alföld 1957-es (egyeden) számában látott napvilágot. Ekkor úgy tűnt, megszakadt irodalmi kapcsolatai újra élednek, annál inkább, mert az 1950 óta rendszeresen megjelent az Alföld, (kezdetben Építünk) a város, illetve a helyi írócsoport folyóirata. Koczogh Ákos főszerkesztő kérésére megküldte Petőfi Mezpberényben c. egyfelvonásosának kéziratát, majd Debrecenbe utazott, hogy helyben korrigálja. )r A szerkesztő — már apáink is barátok voltak — bizonytalan örömmelfogad az állomáson. A Petőfit nem bogy nem nyomják, de szedésbe sem adták, volt körülötte egy kis vita, bár ez is, az is mondta, bozjii kell, esetleg a baladó hagyomány rovatába kell tenni. Amikor ennyire jut a dolog tapasztalatból tudtam, már csak a boldog sürgönyök küldőjét kell megvigasztalnom." — olvassuk a Gulyás Pál szobájában. Az elutasítás voltaképpen Németh László egész életművének szólt, s csak részben a színműnek, abban az volt elriasztó, hogy Petőfi oroszok elől menekül. A háttér-magyarázat az 1953 nyarán tétován megindult és 1954/55 fordulóján visszarendeződéssel zárult politikai mozgásokban keresendő. Árulások és emberi gyengeségek E tény ismeretében kell értékelnünk a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 1954. november 15-én, Budapesten rendezett monstre vitáját a népi írókról, a népi irodalomról. Az 1947/48-as tanév első félévében Juhász Géza még Németh Lászlóról tartott heti kétórás előadás-sorozatot, sőt a lányával együtt Debrecenben időző barátját azzal kecsegtette, hogy ha Debrecenbe költözik, „magántanárt csinál belőle." De 1948-tól 1953-ig a népi irodalom tabu téma volt az egyetemeken. Nagy Imre miniszterelnök fellépésének köszönhetően a szellemi életben itt-ott azonnal felpattantak a tilalmak zárai. Ezek közül egy az elnémított népi írókra nyitott. Előadónak Juhász Gézát kérték fel, aki kétségkívül a téma szakértőjének mondható, a háború előtt egyik zászlóhordozója volt a mozgalomnak, amint azt számos cikke, tanulmánya és Népi írók (1943) címen könyv alakban is megjelent érdekes esszésorozata is bizonyítja. Juhász Gézát egyfolytában kísérte, nyomasztotta ennek az egykori határozott elkötelezettségnek az ódiuma. 1948-tól ugyanis fenntartás nélkül vállalta a diktatúra kiszolgálását, tagja lett az MDP-nek. Mégis bizalmadanul kezelték, narodnyiknak tartották, s nem felejtették, hogy a háború előtt tagja volt a Magyar Közösségnek,
