Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)

A fejedelmi hatalom szolgálatában

A szalontaiak már 1610-ben kieszközölték Báthory Gábortól, hogy a Köleséren és Korhányon vámot állíthassanak. 479 Tudunk a vekerdiek vámál­lításáról is. A fejedelemség határáig, Debrecenig, a szalontaiak mentesek voltak a harmicadvámtól. Erdély végóráiban ez valamiért kérdésessé vált, s II. Rákóczy Györgynek kellett utasítania a harmincadosokat ennek betartásá­ra. 480 Barcsay Ákos rövid életű fejedelemség idején is fontosnak tartották, hogy megerősíttessék vele kiváltságaikat. A fejedelem leveléből kiderül, hogy valóban marha kereskedelemről van szó. Utasítja ugyanis a harmicadosokat, különösen a váradiakat és a debrecenieket, hogy ha a marhákat nem viszik ki az országból, a szalontaiaktól harmincadot ne szedjenek, mert az az „Országhnak Constitutioja ellen való dologh." 481 KATONAI SZEREPVÁLLALÁSUK A bihari kishajdú városok katonai szerepével mindig az Erdély Fejede­lemséggel összefüggésben szólhatunk. A fejedelmek azért segítették elő a hajdúhelyek létrejöttét, mert katonai erejükre a továbbiakban is számítottak. Erre vonatkozóan az egyes városok kiváltságainak keletkezésénél, telepíté­süknél bőséges adatot találhattunk. Fontos itt kiemelnünk azt többször tett megállapítást, hogy a kishajdú városok egységes irányítás alatt a váradi kapi­tányság alá tartoztak. Főparancsnokuk tehát a mindenkori váradi főkapitány. Láthattuk azt is, hogy az egyes hajdúvárosok kapitányainak megválasztásá­nál a váradi főkapitánynak döntő szava volt, nélküle egyetlen város sem te­het kapitányt maga fölé. Szervezettségükre sokat mondó a Kamarának az a feljegyzése, amelyet Várad visszavétele után, 1692-ben tett, s amelyben azt írja, hogy a bihari hajdúvárosoknak a váradi várból elhangzó három ágyúlövésre a „törvényte­lenül uralkodó" erdélyi fejedelem parancsára 10 000 emberrel kellett hadba „1610. 1 Április, ezen vitéz Eleink, mint Nemes Hajdúk, Kölesér és Korhány fojó vize­ken Vám Privilégiumot impetrálnak." Nagyszalonta a magyar országgyűléshez i.h. 0 „mind az által ha csak egy hordó bort vegyenek is, attul is megh vennék raitok az harmiczadott." A fejedelem elrendeli, senki „meg ne karosiccsa, se háboriccsa eöket; mert ha ki ez kegyelmes paranczolatunk ellen tselekedni comperialtatik, kemény büntetésünket el nem kerüli." MOL EL Fasc. A. No. 17. Rep. 33. 1 MOL EL Fasc. A. No. 51. Rep. 33.

Next

/
Thumbnails
Contents