Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)
A fejedelmi hatalom szolgálatában
vonulni. 482 A számok nagyságrendjén természetesen mindaddig lehetne elmélkedni, amíg esetlegesen előkerülő új forrástípusok a kérdést el nem döntenék. Ezt nem tesszük, mert végső eredményre nem juthatnánk, s a számok pedig úgyis vitatottak maradnának. Azt viszont látnunk kell, hogy mind Báthory Gábor esetében, mind Bethlen Gábor hadjárataiban és a két Rákóczy György esetében is, a hajdúkatonaságnak kiemelt szerepe volt. S ha a kamara által feljegyzett számot kisebbre is kell taksálnunk, mégis azt kell mondanunk, hogy az bizonyára valóságos értesüléseken alapszik. A telepített, úgymond müködőkész bihari kishajdú katonaság Bethlen Gábor első támadása óta állhatott rendelkezésre, hiszen adatainkból az derül ki, hogy körülbelül erre az időszakra alakulhatott ki a hajdútelepeknek az a széles láncolata, amely a ténylegesen elhangzó, s amúgy hírvivőkkel is továbbított három ágyúlövésre készenlétbe kellett hogy álljon. Ez alól Derecske biztosan kivétel, hiszen az említett várost a harmadik hajdúfelkelés zárómozzanataként I. Rákóczy György csak 1631-ben telepítette. A hajdúhadak létszámának megadásánál egyébként mindig gondot okoz, hogy a szabolcsi hajdúvárosokat beleértjük e, avagy nem. A királyi országrész ellen irányuló támadások esetében egészen bizonyosan be kell számítanunk, hiszen Bethlen Gábor is, Rákóczy György is tudatosan készült arra, hogy a szabolcsi hajdúvárosokat is maga mellé állítsa, ott toborozzon, hadat gyűjtsön. Amikor az Erdélyi Fejedelemség védelmi helyzetben volt, akkor jobbára csak a bihariakra számíthatott, kivéve az utolsó tragikus mozzanatot, II. Rákóczy György szerencsétlen lengyelországi vállalkozását, Várad török kézre kerülését. A bihari kishajdú városok a fejedelemség szempontjából talán a legfontosabb katonai szerepet akkor töltötték be, amikor hatalomra segítették a Rákóczy-házat, s amikor 1636-ban leszerelték Bethlen István támadását. Bethlen Gábor halála után Erdély trónján felesége, Brandenburgi Katalin következett, akit hamarosan lemondásra kényszerített I. Rákóczy György. Brandenburgi Katalin rövid uralkodásánál - tárgyunk szempontjából - érdemes felfigyelnünk arra, hogy nem csekély erőfeszítéseket tett a különféle katonaelemek és a hajdúság maga mellé állítására. A sikertelen kisérletezés eredmánytelensége nem a szándékon múlott, hanem az ország tényeges belső erőviszonyain. A teljesség igénye nélkül a következő, bennünket közelebbről érdeklő adományozottakat nevezhetjük meg; Mezősi i.m. 210.
