Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)
A hajdúság kialakulása
megmagyarosodott, s a „rácz" jelzőnek hovatovább nem nyelvi, hanem vallási hovatartozást jelző szerepe lesz. Ráadásul maga az elnevezés (rácz) bizonyos esetekben egyszerűen katonát is jelölhet. Társadalmi összetételük esetében azonban még mindig több tisztáznivaló van. Egyrészt korábban nemegyszer hangzottak el olyan nézetek, hogy a hajdúk, közelebbről a Bocskai által letelepített hajdúk „nagy része" nem is paraszt, hanem a törökdúlások miatt hajléktalanná vált nemes ember volt, míg ellenkező oldalról feltételezték, hogy óriási többségükben a jobbágyparasztság soraiból kerültek ki. 46 A kérdéskör annyiban bonyolultabb a fentieknél, amennyivel bonyolultabb volt maga az a társadalom is, amelyben a hajdúság keletkezett. Az egyszerűsítő, eminensen marxista ideológiai befolyás alatt álló történetírás hajlamos volt arra, hogy a feudális társadalmat csak a jobbágy-nemes ellentétpár viszonyában, osztályharcos alapon szemlélje. Kétségtelen ugyan, hogy a feudális társadalom alapvetően a személyi függések társadalma, mégis a servitus - libertás ellentétpárra alapozott megközelítés számos buktatót rejt magában. Először is többféle „libertás" van (szabad királyi városi, mezővárosi, paraszti, sőt ennek is többféle változata), amelynek ellentéte, a „servilis conditio", a „szolgai állapot", amelyet a jobbágyságra szoktak alkalmazni, de ennek is többféle változata létezik. A magyar középkor egésze folyamán végighúzódott az az állapot, amely a két sarokpont közötti nagy törések mentén a társadalom széles tömegeit takarta, a félszabadokat, amelyek be sem épültek ebbe a függési rendszerbe, mint például a székelyek, s ezek számát az újonnan beköltöző keleti elemek (kunok, jászok) jócskán tágították. Az Árpád kori társadalmunk átalakulásából, a királyi vármegye bomlásából pedig szép számmal kerültek ki olyan kisnemesi tömegek, amelyek a Nemesi eredetüket hangsúlyozza a kor történetének kiváló kutatója, KömáromyAndrás: Rhédey Ferenc, váradi kapitány. (Hadtört. Közi. 1894. 1-19., 170-190., 322-346., 424468.p.) Uő: A szabad hajdúk történetére vonatkozó levéltári kutatások. Bp., 1898. 5 p. ,„,a szabad hajdúság tulajdonképpeni magvát... a török hódítás terjedése miatt földönfutóvá lett és koldusbotra jutott nemesek képezték". Császár Edit nincstelen nemesekből és parasztokból állóknak tartja a hajdúságot [Császár Edit: A hajdúság kialakulása és fejlődése. Debrecen, 1932.-67 p.], Rácz István hajlott arra, hogy döntően jobbágy származásúnak mondja őket Rácz I. A hajdúk a XII. században i.m. Nagy László nem tulajdonképpeni nemesi, de nem is paraszt, hanem különböző, fegyverforgatáshoz is értő szabadalmas rétegből származónak tartja. [Nagy László: „Megint fölszánt magyar világ van ..." Társadalom és hadsereg a XVII. század első felének Habsburg-ellenes küzdelmeiben. Bp. 1985. 82-83. A legújabb kutatások ezt a nézetet erősítik. Czigány István: Katonai szolgálat és a társadalom militarizációja. Hadtört. Közi. 2004. 4. sz. 1216-1217.
