Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)
Emlékezés a fejedelemről és tetteiről
Bocskai sóhajtott, magába süppedt. Az ő birtokai megmaradtak idekinn Biharban, ő maga Prágában élt a Rudolf udvarában nagy tisztességben, annál égetőbb volt az érzés, hogy Erdéllyel mi történt, a Básta, 2 a Mihály vajda, 3 a német-oláh uralkodás alatt... Ebben a szörnyű korban, mikor a közös nyomorban irigy gyűlölködéssel lestek egymást a hazafiak, s ki a másikra rákiáltott, hogy „németes" vagy „törökös", az a kellő pillanatban halált jelentett arra... A Bethlen Gábor üzenetére mélységesen megilletődött: Úristen, hát lehetséges volna, hogy a szembe álló pártok egyesüljenek a közös célra a haza zászlója alatt... Fellobogott benne valami öröm: akkor még nincsen minden elveszve, s az örményt szinte megperzselte a tekintetével: — Bethlen Gábornak mondd meg: ezt izenem: ő egy szót izent, én is egy szót felelek: „Nekem is anyám, akit ő sirat" Többet nem beszélt, az örményt elbocsátotta, s maga kiment a kertbe, ahol végtelen sétába kezdett, csak néha állt meg Ibrahim nevű török kertészénél, aki hűséges fogoly volt nála. Bölcs és tanult ember volt a török, akivel jól el lehetett beszélgetni, s emír volt, vagyis a próféta családjából származott, tehát minden szegénysége mellett nagy tiszteletben állott a törökök között. Egy hét múlva egy zsidó jelentkezett, aki levelet rázott ki a kaftánjából, s odaadta Bocskainak. — Magyar vagy? — kérdezte Bocskai. — Igen, de zsidó vagyok — szólott a zsidó. Bocskai feltörte a levelet, s elolvasta. Bethlen Gábor hosszú szálú betűi voltak, olyan hosszan lengő betűk, mintha a szél fújja a kalászokat, mintha az, aki írta, nem bírt volna lelke szálldosásával, s a toll ujja közt szívének hosszú lobbanásait követné. A levélben meg volt írva Erdély siralma, a bujdosók reménykedése, s hogy ők bármely percben készek az üres trónra megválasztani, csak küldjön megbízott embert hozzájuk, s izenje meg, mit kíván s mit akar... Bocskai szárazon szólt: — A bujdosók tudtommal már választottak fejedelmet még a télen, s az Bethlen Gábor. — Igen, nagyságos uram, de Betlehem uram el nem fogadta, fiatalságára való nézvést, de már akkor nagyságodat proponálta. Bocskai nehéz sóhajjal hallotta.
