Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)
Emlékezés a fejedelemről és tetteiről
A bujdosók kis serege mit számít, bárkit tesz s választ is, de érezte, ez a választás most parancs s kötelesség; a megromlott haza minden felelősségét érezte magán. A zsidót reggelig vallatta, s mikor elküldötte, ennyit izent vele: — Bethlen Gábornak mondd meg, ezt üzenem: „te küldtél hozzám aranyat réztokban, s ezüstöt ónhüvelyben, én küldök neked vasat vasban: el ne vesd..." Bocskai másnap az öreg törökhöz így szólt: — Jó kertész vagy, Ibrahim — minden palántádra egyformán gondot viselsz, nem nézed, ki s milyen párti... A török csöndesen felelt: — A kertész gondot visel a kert palántáira, a próféta az ő híveire, Allah a világ minden teremtményére. Bocskai sóhajtott: — De ki visel gondot az én hazámra. Kertész nélküli kert... A török szólt: — Nem a kert dolga, hogy kertész után nézzen, hanem a kertészé, hogy felfogjon az elhagyott pallagon. Bocskai élesen pillantott a törökre, vajon ez gondolataiba lát-e, vagy hírt hallott valamiről? — Sok kertész kapkodik, Ibrahim, egynémelyik kerten, s míg ők viaskodnak, idegenek veszik meg a kertet. Az emír így felelt: — Aki a versengő kertészek közül első, híjjá be a többit magához munkára: jobban megél tíz ember a kerítésen belől, mint a termő földtől elszakasztva kettő. Bocskai, bár terve készen volt, még mindig nem döntött, elhagyta a törököt, s két álmatlan éjszakát töltött, Fejben a hadakat számolta, kikre s mit számíthat, hajdúk ezrei biztosak voltak, székelyek, szászok, magyarok mind egy percben lángra lobbanhatnak. Básta német hadai, kik a várakban ülnek, egy pillanat alatt fogóba kerülnek, mint egér a csapdába, s a vár nem védelmük, tömlöcük lesz... Egy reggel így szólt a törökhöz: — Emir, mit cselekedjen a kertész, ha a többi kertészek egybefont ujjakkal könyörgik, hogy álljon a versengők élire? A török felelt:
