Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

véleményemet, mikor vállamra rakták ezt a nagy terhet? írtózom a vértől s azt követelik tőlem, hogy csatába menjek és halálos ítéleteket írjak alá.. Szeretem a magánosságot és folyton ostromolnak, hogy menjek az emberek közé, a kik folyton engem akarnak ünnepelni. Jó fiú, ne kívánd magadnak soha, hogy az légy, ami én vagyok! Sok keserűség volt a fejedelem szavaiban, de a fiatal apród nem figyelt rá, hanem csak az utolsó szavak érdekelték. — Hej, ha én csak egyszer viselhetném a koronát! — kiáltott tüzesen, — csak egyszer lehetnék vezére egy nagy seregnek! — Az leszel, Stefano. Semmi kétség, hogy fejedelem lesz belőled! A fiú elpirult és lesütött szemekkel válaszolt: — Csak csúfoljon, felség, megérdemlem... Elragadt a hév és olyasmit kívántam, a mi nem illet meg. — Kit inkább, Stefano, mint téged? — szólott komoly hangon a király. — Meg van írva a csillagokban, hogy fejedelem lesz belőled. Semmi kétség, hogy koronát fogsz viselni. Én mondom ezt neked. Kiolvastam a csillagokból azt is, hogy háromszor fogsz ellenem támadni. — De felséges uram! — kiáltott megrémülve a fiatal apród, hanem a király nem engedte végig beszélni. — Mondom, hogy úgy van megírva fiam, — szólott és nyájasan végigsimította fehér, csaknem átlátszó kezével az ifjú homlokát. — nem teszek neked miatta szemrehányást. Hát tehetsz te róla? Hát tehetek én róla? A csillagok úgy akarják!... Más, bölcsebb fejedelem, aki ilyesmit olvasna ki belőlük, megcselekedne azt, hogy levágatná a fejedet, vagy valamely útonmódon kipusztítana a világból, oh de én jól tudom, hogy az hiába volna. Én annál inkább szeretlek, annál jobb vagyok hozzád. A fiatal ember letérdelt, fölemelte jobb kezét és ünnepi hangon szólott: — Esküszöm az égre... Nem fejezhette be, mert a király hirtelen lefogta kezét és dorgáló hangon rákiáltott: — Elhallgatsz mindjárt? Hát esküszegő akarsz lenni minden áron! Nem mondtam-e, hogy meg van írva a csillagokban, s ki tehet a csillagok ellen? Mély csend állott be. Rudolf király elandalodva nézett ki a magas boltíves ablakon és az előtte föltáruló gyönyörű csillagvilág elfeledtette vele