Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

a kemencének s tenyerébe dörzsölte az állát... — Balázs... tavasszal gyere el ismét... Húzzátok ki valahogy tü is... én is kihúzom... nehéz, de kihúzom, minden haditudomány ezt mondja... — Nagyságos uram! mü, ahogy már mondtam, azt nem tehessük, de az is meglehet, hogy Nagyságod is nem teheti azt meg. — Én-é? — ütődött meg. Szakállas állát dörzsölgete s ismét megkérdezte. — Én-é? Osztán miből gondolod ezt? — Én abból, hogy Concilin, ez a veszett kutya, ez a kövvér spanyol disznó rajtaütött Bethlen Gábor úr egyik szállásán, amelyik a hódoltságban vagyon. Beszélik, hogy ott titkos levelezéseket fogott vóna el s hogy ezek között Nagyságod kezeírása is ott vagyon. — Azt beszélik, hogy az én leveleimet is elfogta volna? — Azt, Uram! Ez a dolog s az a hír, hogy Concilint nem mesze Szent Jobb várától látták, szeget ütött a fejébe, de azután elhessegette fekete gondolatait, hiszen ez a dolog, amiről Lippai beszél, már két hete történt. Lippai azon gondolkozott, hogy Lengyelországban eddig lehullott a hó s oda sem érdemes emenni, a télen a lengyel urak sem háborúznak s akkor zsoldos sem kell nekik. Hirtelen új gondolat villant meg eszében s már mondta is ki hangosan, — Akkor, ha senkisem segít is, s Nagyságod a tavaszban bízik, akkor mü csak úgy megindulunk magunkban... — A magyar szabadságért, isteni hitért? — kérdezte egy bosszús és kétkedő hang. — Azért is, de inkább azért, hogy élhessünk, s ne vesszünk éhen. — Vezér? — Én leszek, mert hogy is alkalmatosabb emberek nem akarják elvállalni. —Amint mondta, úgy húzta ki magát s nőtt meg az egész ember. — Aztán ha Nagyságod tavasszal meggondolta s eljő közénk, én átadom a parancsolást. Bocskay válaszolni akart. Érezni kezdte, hogy itt nem lehet érvekkel harcolni s hideg esze felett mindjárt a szíve kezd uralkodni. Lippai ismét kopasz fejét dörzsölte nagy kezeivel s erősen hitte, hogy a fejedelem nem hagyhatja magukra őket. Most először gondolt így reá, sok harcban vezette már őket, de akkor csak a parancsoló vezért látták benne. Most először mást látott. így vívódott a két ember, viaskodtak gondolataikkal, érzéseikkel, egymással, a sorssal és Istennel.