Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

Akkor kopogás hallatszott az ajtón, türelmetlen és erőszakos. A két ember egyszerre kapta fel fejét, mintha azt kopogtatta volna hirtelen meg valaki. Azután türelmetlenül, szinte kiabálva hangzott a szó, a kemencétől. — Silencium! Senkit sem akarunk elfogadni. A kopogás elhallgatott, de csak egy pillanatra. Újra kezdődött és erősebben. Bocskay most az ajtóhoz ment s félrehúzva a reteszt, kinyitotta azt. A sötét terembe most fénynyalábok zuhantak be a kivilágított folyosóról. Az ajtóban ketten állottak. Az egyik poros ruhában, szijjazott bocskorral a lábán, halina nadrágban, ólomgombos kék posztó zekében állott ott s kezében báránybőr kucsmáját s egy pecsétes levelet tartott, a másik hosszú barna posztó ruhában állott, amelynek papos külsejét a zsinóros gombok adták meg. Kezében gyertyatartó égő gyertyával és koppantó volt, valószínűleg ezzel az utóbbival okozta az előbbi nagy zajt. Most, hogy az ajtó kinyílt, már nem volt olyan bátor, és halk hangon adott feleletet ura néma kérdésének. E beszédben csak kevesen ismerték vona meg a harmónium kíséretében felhangzott éneklő érces hangját. — Nagyságos Uram! Ez a hajtólegény Ölvedi uramtól hozza a levelet és meg vagyon neki hagyva, hogy késedelem nélkül és Nagyságod tulajdon kézibe adja azt. A halina-nadrágú csak bólintott s alázatosan odanyújtotta a levelet Bocskaynak, kinek szigorú vonásai elváltoztak most, hogy helyet adjanak a gond redőinek. A papiruhás a gyertyát letette az asztalra s az mint egy kicsi nap, világítani s melegíteni kezdett a sötét s hideg szobában. Bocskay intett, mire a két ember eltávozott. Akkor odament a gyertyához s megvizsgálta a pecséteket, s hogy sértetlenek voltak, feltörte, azután lefújta a porzót a betűkről és olvasni kezdte a sorokat fennhangon: — Én, Ölvedi Pál Kereki várának, Nagyságod akaratjából kapitánya és hű szolgája, adom tudtára Nagyságodnak ezen levelem által, hogy Concilin, ez a kövér spanyol, ma hajnalban megrohamoztatta Szent Jobb várát, melyet csellel be is vett. Azonképpen műnket is megkísértett, de mü megnyervén magunknak az köleséri hajdúk fegyvereit s egyébként is vitézkedve az Belgiojoso kutyáját elvertük az falak alól, minek utána aztán elszaladt... Az olvasó itt megállott s ránézett az előtte ülő emberre. Nem látta, hogy Lippaiban, hogy érik a reménység már biztos tudássá. Mély szakadékot látott maga előtt. Most életében másodszor. Először akkor látott ilyen