Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

Tolvay úgy találta, hogy ez nem kérdés: nem is felelt rá. — Majd megnézetjük: igaz-e. — De erre aztán felelj, amit most kérdezek: Panasz van rád, hogy az ellenséges Eperjes városában ki s bejársz, hogy a német főtisztekkel parolázol, leveleket küldesz és kapsz, hogy módodban lett volna elfogni az összes parancsnokokat, de te csak lovaikat loptad el, azt is viszavitted nekik. Szóval, hogy áruló vagy. Igaz-e? -Az az egy igaz, hogy áruló nem vagyok. De igaz, hogy ha csak tehetem: fortéllyal beszököm a városba, ha csak valahogy túljárhatok az eszükön. De ennek más oka van. Leveleket is küldöttem, kaptam is; de nem a német, hanem... Tolvay hirtelen elhallgatott. — Na, ki vele! Ki az? — Nagyságos fejedelem: ezt nem mondhatom meg. — Miért? — A panaszokból látom, hogy ezeket csak valami ellenségem küldhette, aki két kulacsot visel. Ha tehát megnevezném azt, akinek írtam, aki nekem írt: utóbb még innen is akadna valaki (Tolvay keményen nézett Rimayra, aki nem állotta ki a tekintetét], aki jó, vagy rossz akarattal tovább adná. Pedig a német már így is gyanakszik; ha fülébe jutna, olyan emberek innák meg a levét, akik ezt meg nem érdemlik, s akiknek én ártani nem akarok. — Gondold meg jól, mert a fejeddel játszol! Tolvay szomorúan mosolygott. — Azzal játszom én már, nagyságos fejedelem, amióta a bajszom kiserkedt. Alig emlékszem olyan napra, hogy egy-két muskétagolyó fütyülést ne hallottam volna. Kopjadöfés, kardvágás is látszik a bőrömön nem egy. S ha fejjel kell játszani: inkább a magaméval játszom, mint olyanéval, aki nekem kedves. — Jól van. Ha nem felelsz: majd megtudom mástól. Hát a német főtisztek, meg a lovaik? Erre felelj, hékás! — A főtiszteket lehet hogy elfoghatta volna az a kémlelésre kiküldött tíz emberem, aki a lovaikat ellopta. Én ez idő alatt távol tőlük, az üldözésünkre kitört zászlóaljjal álltam a harcot. A lovakat azért adtam vissza, mert — metszünk mi az ilyen nehéz, istállóhoz, zabhoz, keféhez szokott kényes kaballákkal? De meg a tréfa is tetszett, s előre nevettünk a pofájukon. Mikor Schwendi összetalálkozott vén szürkéjével, úgy nyerítettek egymása, mintha