Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

Bocskay István is fizetett, de csak halála után. Kínos, rettenetes volt a halála. Szívbaja és vízibetegsége volt és midőn rettenetes fájdalmtól végre megváltotta a halál, a hajdúság nem tudott belenyugodni abba, hogy Bocskay István nem a harcmezőn, nem karddal a kezében, hanem ágyban, párnák között pusztult el, mint valami rigolyás vén asszony. Az az árbócfa nem dőlhetett ki magától, azt valami titkon őrlő szú ölte meg; az az oroszlán nem sorvadhatott el a vasrostélyos ketrecben, nyavalyásán, nyögve, sorvadva, azt a vitéz, nagy embert elpusztította, eltette láb alól a német és csakugyan a sanda gyanú sziszegni kezdett: dicső urunkat, nagy fejedelmünket megmérgezte a saját kancellárja, Kátay Mihály uram. Szegény Kátay uram, hiába szabadkozott, hasztalan védekezett, a hajdúkatonák megláncolták, vasraverték, kegyetlenül megtorturázták s midőn a megátalkodott ember nem vallott semmi, s mint az írás mondja a kassai piacon „vagdalták vala őt diribrul-darabra." Aztán testét négyfelé metszették, és a város négy kapujára szegezték. így bűnhődött az, aki átkozott kezével mérget kevert az ételébe és elpusztítota a vitéz kuruckirályt. Három század viharzot át azóta az Alföld kalászos mezőin, a Sárrét nádtermő rétjein, a Hortobágy rónáin, a bihari és a csatári hegy borágas oldalán. A sasfészek tornyai összeomlottak, az őrhalmok besüppedtek, törpébbek lettek, az ingoványok és széles lápok kiszáradtak; hápogó vadruca, kanalas gém, sikoltozó sirály nem rak többé fészket a száradozó zsombékok tövén; farkas sem tanyázik az iszalagos és vadkomlós berkekben, madár sem dalol, párja vesztett galamb sem búg az árnyas lombok között. Elmúlt, elenyészett, örökre letűnt a dicső lovagkor, a vitézi erények kora; ekét és kaszát kovácsoltak az ősi fringiák acéljából, de az unokák szívéből nem tudta kiirtani, az unokák lelkéből nem tudta kitörülni az idő a letűnt napok fönséges, nagy hagyományait, azokat a legendákat, melyek firól-fira szállnak s amelyek vitézi tetteit, fejedelmi erényeit magasztalják Bocskay Istvánnak. ' Az író tévedése!