Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

LOVASSY ANDOR A BIHARIAK Mint a sebes szárnyú sólyom, ott kóvályog az én gondolatom a Sárrét ingoványai felett, hol a lápok szövevényei közül kiemelkedő őrhalmok tetején egykor, régen, századokkal ezelőtt, vad, zilaj, harcos nép őrködött feletted, kiomló honfivérrel megszentelt magyar szabadság. Látom a kereki várat formátlan bástyáival, zegzugos, rejtélyes, földalatti útjaival, hallom megharsanni a tárogatót s feltűnik előttem a hajdúság győzhetlen vezére, Bocskay István. Mi volt a hajdú? Ki tudná ma jellemezni ezt a vérszomjas, csatangoló, nomád népet? A német írók, sőt még Ulászló decretuma is azt állítja róluk, hogy a rablott holmiból élő, munkátlan, léhűtő-népség volt; egyedüli vagyonuk az a vértől rozsdás kard, vagy az a szeges acélbuzogány, mellyel öltek és gyilkoltak s a mohácsi vész után sorra dúlták fel a nemesi kúriákat és ostromolták meg a gyöngébb várakat. Bocskay István volt az első, aki felismerte ennek a durva, de bátor népnek az erényeit, hadi érdemeit. Bocskay István látott először a lelkébe a hajdúságnak és ő volt az, aki ezeket a szabadságért élő-haló vitézeket letelepítette, nekik földet és nemesi kiváltságokat adott. És ez a nép odatapadt a földhöz, mely kenyerét megtermetté, mely hazája, sasfészke, otthona lett. A Bocskay emléke, a donációkat osztogató nagy fejedelem neve, évszázadokon keresztül fényesen világolt a hajdúivadékok lelkében. A Rákócziak, Bethlenek és a Kossuth Lajos nevétől ma is átmelegszik mindeniknek a vére, de szivüknek legfőbb büszkesége, hagyományainak legigazabb gyöngye, Bocskay István. Kilencezer család volt, melyet a dicső fejedelem, a bécsi béke szervezője, nagy Biharországban, — melyhez akkor még Hajdú vármegye is tartozott — letelepített, kilencezer család ivadékai küzdöttek évtizedeken át