Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)

A fejedelem végső búcsúztatása és temetése a Szent Mihály templomban

rolni semmi, még oly maró irigység sem és nem tépi ki semmi, bár minden dolgokat megemésztő idő az emberek szívéből. Nincs semmi olyan erős, tisztelt dolgok kiforgatására annyira felfegyverzett, mely az elesni nem tudó s pusztulásnak alá nem vetett erényt megrontani és elfeledtetni tudja."

515 A prédikációkat követően a fejedelmet eltemették, koporsójával együtt a brassóiaktól kapott koronát is a sírba tették. Azonban - bármily érdekes, és egyben megdöbbentő is -, de a fejedelem sírjának helyéről megoszlanak a források! Egyesek úgy tudják, hogy koporsóját: „a Báthory családé mellett, hol András és Kristóf, továbbá a megholtnak nővére Erzsébet nyugodtak helyeztek el." 516 Marcus István korabeli beszámolója, viszont azt mondja: „onnan az templomban negyednapjára vittük és ott eltemettük János király fia mellé."

511 Erre az ellentmondásra a későbbiekben még bővebben visszatérünk! A sírra azt a fekete selyemlobogót terítették, amelyet a kassai temetési menetben Sennyey Miklós vitt

518

, s melyet egyrészről a fejedelem aranyos címerével ékesítettek, másrészről az alábbi felirattal láttak el: „A fenséges kismarjai Bocskay István, Isten kegyelméből Magyarország, Erdély és a római szent birodalom fejedelme, a székelyek ispánja tisztelt emlékének, ki jámbor, jóságos, kegyes és szelíd, nagyjelentőségű tettei miatt a haza atyjának czímére érdemes volt. A ki, miután Magyarország ősi szabadsága és jólléte romladozó állapotát, továbbá az ortodox vallás ostromolt cultuszát, boszuló fegyvert fogván, hősi és átlászi vitézi erővel visszaállította és a föld két leghatalmasabb uralkodója, a római és török császár között 16 év óta folyton változó és fárasztó hadiszerencsével viselt háborút (a fáradt keresztyének segélyére jővén) tekintélyével megszüntette és lecsillapította, minden jók mérhetetlen fájdalmára, hazánknak nagy csapására és a ker. világ kibeszélhetetlen veszteségére, betegségének VII. hónapjában, nem minden gyanú nélkül, hogy ármányosan megmérgeztetett (óh gonosz bűntény!) Istenhez bocsátott sóhajok és hő imák után Kassán, Kr. születésének 1606-ik esztendejében, deczember 29-ikén, pén515 Lásd: LENCZ Géza: 1907. 91. p. 516 Lásd: LENCZ Géza 1907. 91. p. 517 SZILÁGYI Sándor 1878. 651. p. 518 LENCZ Géza 1907. 85. p.