Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
Bocskai kincsei
„mennyei kincs" fogalmával. 495 A szalárdi hagyományban a kontamináció azon elemével is találkozunk, miként az Attila hagyomány - temetéssel kapcsolatos - motívuma is szerepet kap a kincs helyének eltitkolásában. A monda szerint Bocskai mindenkit megölet - aki részt vett a kincs elrejtésében -, annak érdekében téve mindezt, hogy kincse örökre rejtve maradjon a beavatatlan kutató előtt. Bocskai István kincse „Ezelőtt négyszáz-ötszáz esztendővel Bocskai István volt Adorján várának az ura. Abban az időben a németekkel háborúzott. Az ő összes pénzét, aranyait, ezüstjeit, az ország fejedelmének és a nagyuraknak minden kincsét a várban tartották, mert az egy bizodalmas nagy építmény volt. Bocskai a katonaságát a várból irányította. A német felszólította: futárt küldött hozzá, hogy adja fel a várat, de ő nem adta fel. Másodszor is felszólították, de ő azt mondta akkor is, hogy nem adja fel népének vagyonát. Miután a futár elment, leült az asztalhoz. - Szolgám, gyere ide. Hozzál abból a sárga leánykából abban a hoszszúnyakúban. Igyunk, mert jön a német. Elvisz, még az életünkbe is kerülhet. Iszogattak, de nem úgy, mint akárki jöttment, mert ők akkor is csak urak voltak. Azt mondja: - Szolgám, most már veled osztok és szorzok. Mit csináljunk a rengeteg kinccsel? Elvinni nem tudjuk, menhelyünk nincs. Itt van vagy nyolc kád arany, ezüst a pince hátuljában. A szolga azt mondta: - Uram, ezt be kell falaztatni szépen. Ha akármikor jönnek, addig még kiszikkad, de be kell álcázni. Gondolkodott a vár ura. - Szolgám, jól szóltál. Akkori időben mestereket hívtak, akik a kincseket befalazták. Amikor a munkával készen voltak, a vár ura sorba állította őket, és mindeniket megölette; így akarta titokban tartani a kincsek befalazását. Ők aztán elmenekültek, de, hogy hova, merre, ezt nem lehet tudni. Eltek vagy haltak, a németek kezébe kerültek-e, ki tudja?" 496 Ide lásd: SZEKERES Gyula 2004. 358-363. p. FARAGÓ József- FÁBIÁN Imre 1995. 122-123. p. Stanik Anikó gy. Szalárd.
