Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)

Bocskainak háromszor is halálhírét keltik

Ezen fentiek alapján - de Szamosközy történeti maradványainak tükrében is - ellent kell mondanunk NAGY László azon kijelentésének, miszerint: ,,A mérgezés legendáját ugyanis csupán Bocskai halála után kezdték terjeszteni. "

35

\ hiszen tudjuk, hogy Szamosközy a kor történéseit vetette papírra. Ugyanakkor Istvánffy is úgy emlékezik meg a mérgezés gyanújáról, hogy az, még Bocskai életében valós hiedelemként élt a nép körében.

355 Ahogy azt egy másik helyen a fejedelem lehetséges haláláról írja: „Ő azonban [értsd: Bocskai], reménytelen egészségi állapotban, ágyához szegezve, annyira beteg volt, hogy az volt a hiedelem, hogy hamarosan a fenyegető végzetnek enged, s soha többé élve és egészségesen nem teszi ki lábát Kassáról. Amit a nép egyáltalán nem hamisan terjesztett, azt hamarosan a kimenetel be is bizonyította."

356 BENDA is elismeri, hogy Istvánffy fentebb említett históriájában valóban említi mind a Kátai elleni gyanút, mind a már-már elfeledett kolozsvári leány történetét, illetve nem feledkezik meg a vízibetegségről sem, mint a fejedelem halálának lehetséges okáról: „lassú és sorvasztó vízibetegségben, minden tagja megdagadt s úgy halt meg" (lento et tabisico hydrope, turgen tibus omnibus membris extinctus est). A Kátai elleni gyanúról megemlékezik ugyan ő is, szól a kolozsvári leányról (bár arról nem tud, hogy kútba ölte volna magát), de minderről csak szállongó mendemondaként és megjegyzi: „mindezeket a gonoszságokat kétségtelen bizonysággal rábizonyítani nem lehetett"?

51 De miként is emlékezik meg erről az esetről maga Istvánffy: „Kátai bűnéül rótták fel, hogy szeretőjének közreműködésével, kit egyik kerítőjével Kolozsvárról hozatott oda, ételébe és italába mérget és szerelmi bájitalt téve, egészségét megrontotta. Amiképpen ő ezt mindig tagadta, éppúgy kétségtelen bizonyítékokkal sohasem lehetett rábizonyítani gonosztettét."

358 A kolozsvári leányzó néphagyománybeli meglétét erősíti az egykorú emlékíró is, aki akkor Dézsen élt, mint belső-Szolnokvármegyei jegyző és Kolozsvárott barátai voltak: „akkor a hírt ott beszélték, s ő feljegyezte".

359 NAGY László 1985. 129. p. Lásd: ISTVÁNFFY Miklós 1962. 479. p. ISTVÁNFFY Miklós 1962. 487-488. p. BENDA Kálmán 1942. 9. p. ISTVÁNFFY Miklós 1962.488. p. JAKAB Elek 1888. 452. p.