Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
A Bocskai kiváltságok hagyományának utóélete
A marjai nép szempontjából az addig sokszor hangoztatott tradíció miszerint Bocskai a szülőföldjének adományozta kiváltságait -, a mondai hagyomány továbbélésének szempontjából már kevésnek bizonyult. Hiszen a kiváltságok elnyerését - mint azt a történelmi események is bizonyítják -, a nép mindig valamilyen hősi tetthez kötődőnek tartja. így természetes, sőt a nép körében egyenesen megkívánandó követelmény, hogy, ezen „kapott" kiváltságot valamilyen, kiemelkedő cselekedethez kösse. Jelen példaként magának a fejedelemnek a megmentéséhez -, melynek emlékezete örökre bevésődhet az elkövetkezendő nemzedékek tudatába is: „Bocskai egyszer Érmeilékre utazott kíséretével szüretre. Útközben egy portyázó török csapat rajtuk ütött, s maga Bocskai is fogságba esett. Csak egy-két ember tudott megmenekülni a kísérők közül, akik a kismarjaikat hívták segítségül. A marjaiak azonnal lóra kaptak, és pár napi fogság után Bocskait kiszabadították, aki ezután hálából hatalmas legelőterületet és pallosjogot adományozott a községnek, lakosait, pedig nemesi rangra emelte." 306 Külön csoportot képez Bocskai hagyományának őrzésében azoknak az emlékeknek a nép körében való megemlítése, melyeket elsődlegesen a fejedelem életéhez, másodlagosan annak hagyományának fenntartása végett 307 , azt hitelesen vagy csak róla elnevezve említenek. Az elsődleges megemlítés, és emlékezés csoportjába tartozóan - mivel minden ilyen hely, tárgy felsorolása meghaladná tanulmányunk kereteit -, csak példaként soroljuk az egyik legkiemelkedőbbet: Bocskai körtefáját, és a hozzá kapcsolódó képzeteket. Az emlékfák létezésének hagyománya nem egyedülálló népünk hagyománykörében. Gondoljunk csak a hírességeinkkel kapcsolatba hozott emlékfák csoportjaira 308 : „A pécsi birtokon errül vót egy rísz Körtillyes. Ott vót egy nagy körtijfa. Benne vót a térképbe. A parasztoknak még nyakazni se vót szabad. Ennek a csapatoknak meg mindent szabad. Nincs mán meg a fa beleesett a fődgyökbe. Pedig Újlaki Sándor. 40. é. Hajdúböszörmény. (Kismarjai születésű.) (Hajdú-Bihar m.) 1954. Béres András emlékezetbeli feljegyzése. Ide sorolhatjuk, az egy külön tanulmánysort megérdemlő Móricz Pál és Porcsalmy Gyula életművét és írásait, mely feldolgozás példaértékű formáját láthatjuk Molnár József tanulmányában. Lásd: MOLNÁR József 1946. 18-25. p. Gondolunk itt, Mátyás király, Rákóczi, Széchenyi, Petőfi, Arany stb. által ültetett vagy e személyekhez kapcsolódó fákra, melyek mélyen beivódtak egy-egy település köztudatába.
