Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
A valós és a mennyei alagutakról
a közösségi kontroll gátat szab az eltévelyedéseknek. így csak az a hagyomány marad meg, amit a közösség is elfogadott. Ezen kontrollált hagyományozódás kitűnő példája a marjai és a környező várak alagútjaival kapcsolatos hagyomány: „A bihari várbúi alagút vezet egyenesen Nagykerekibe. Azt nem tudom, hogy a Kereki vár a marjaival összeköttetésbe vót, ezt nem hallottam. Alagútjok vót. Ha a Kereki várat megtámadta az ellenség, azon a 10-12 km-es alagúton mentek segítsigire. Még mikor ezelőtt Váradra jártunk megvót a vár. Még olyan alagút vót, hogy kocsival is lehetett menni az alagútba. 239 Ezek, az alagutak túlzó méreteire vonatkozó megnyilvánulások, már nem egy valós alagútról szólnak, hanem egy különleges menekülési, jobban mondva egy megsegítési útról, és módról, mely racionális elemekkel csak a túlzás eszközeivel magyarázhatók és jellemezhetők. A magyar néphagyományban nem egyedüli ezen alagutak említése, gondoljunk csak a Szent István hagyománykör azon motívumára, melyben Esztergomot a Duna alatt alagút kötötte össze Párkánnyal, mely alagutat István király használta. Megjegyzendő, hogy ezen alagút használata szoros kapcsolatba áll azzal a bényi hagyománnyal, mely Szent Istvánnak, a pogányok elleni különleges csatáját mondja el. 240 A csodálatos megmenekülés és segítség motívuma szoros kapcsolatot mutat a magyar néphagyományban meglévő azon alagútmondák csoportjával, melyek úm. elrugaszkodva a valóság talajáról, ezen alagutaknak a megszokottól eltérő méreteket tulajdonítanak, ezzel is megkülönböztetve őket a mindennapi életben megszokottaktól. A Bocskai megtámadtatása során fennmaradt népmonda is említést tesz ezen alagutakról, melyeket vagy a fejedelem maga, vagy az általa megbízott személy vette igénybe, melyek használatával mindig felülkerekedett az ellenség támadásain. Mi ez, ha nem a titokzatos, és megfoghatatlan győzelem a túlerővel szemben? Ez a nép körében nem lehetett más, mint a mindenható segítőkezének akarata! E meggyőződés nemcsak az egyszerű nép, de a kor művelt embereiben is hasonló képzeteket kelthetett. Ez a korabeli magyar rendek latin nyelvű kiáltványában megörökítésre is került, mely a következőket írta Bocskai megtámadása - és a népKovács Mihály 76. é. Kismarja (Hajdú-Bihar m.) 1954. Béres András feljegyzése. DMA.-NGy. 397. sz. 9. p. A monda teljes tartalmát lásd: MAGYAR Zoltán 2000. 30. p.
