Claude André Donatello - Cseh Géza - Pozsonyi József: A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család története (Régi magyar családok 6. Debrecen, 2007)

Szapáry Péter legendája

meg lovára pattant, neki bátorította csatárait: rohant, ölt, pusztított, amerre csak ment, amerre csak nézett, tízszerezte a szomorú kölcsönt. Azonban háta mögé került az ellenség, körülszárnyalta a kis, de vitéz csapatot; hallatlan viaskodás keletkezett, állt a halálaratás; Szapáry is sebet kapott, lehanyatlott lováról, s csak az ellenség örömrivalgása ébresztette fel őt ismét. Életének, a még virágzó és reménydús ifjú életnek ez volt legszomorúbb ébredése! Szólni, buzdítani, csatázni akart ismét, kardja után nyúlt; nem szólhatott többé, nem buzdíthatta társait, nem volt többé kardja, karja, a legnemesebb honfi rabszíjra fűzve, lóra volt láncolva! Elképedt; midőn felocsúdott, nagyokat nézett; társait, híveit - a keresztyén hadakat keresték szemei; minden hiába. Egy kegyetlen, több: szívtelen ember elé hurcolták; ha hatalmában állt volna, kinézi az ifjú hős lelkét; ez mozdulatlan várta parancsát. Egyszer csak megnyíltak a méreg edzette ajkak: „Lakolni fogsz, vakmerő" - ordított reá Hamzsa bég; Szapáry igen jól tudta, hogy mi jó sem vár reá; de a félelem nem bírt erőt venni hős lelkületén; ő most is, láncai közt is az volt, ki csatában; kérlelhetetlen ellene volt az oszmánnak. Hamzsa bég reá lövellte ismét bosszús pillantásait, megnyitotta ajkát, s ily szókkal dörgött reá: „Le a kutyával, kétszáz korbács üdvözletül!" S az embertelen poroszlók könyörület nélkül vertek el rajta sorban; hanyatt fektették a rendületlen ifjút, felpeckezték lábait, s egy óranegyed alatt le lett verve húsa a talpáról. Nem nyögött, nem sírt, nem könyörgött; szégyennek tartotta, ilyesmit cselekedni pogány előtt, fölöslegesnek olyan előtt, ki a keresztyénségnek kérlelhetetlen ellensége volt. Már ekkor Buda régóta török járom alatt nyögött, kiszenvedtek a keresztyének, kiszenvedtek a magyarok; az állhatatlan sors Hamzsa béget is nemsokára Budára szólította; Szapáryt is magával hurcolta; kiválasztotta számára a legvakabb földalatti börtönt, oda záratta a nemes ifjút; penészes kenyér lett eledele, poshadt szalma ágya; hozzá szörnyű sebei is ápolás nélkül hagyattak; nem látott embert, 15. kép Szapáry szablya Pokrajinski Muzej Murska Sobota (Szlovénia, Muraszombati Múzeum) gyűjteményében, cca 1676-ból. Ezüsttel futtatott vas 91/84/3,$ cm Itsz.: O-29.