Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)

A Jósa család a 20. században

legtöbbünk egy fillérig hazaadott mindent, én is, hogy segítsem anyánkat. Dolgoztunk építkezéseken is, télen pedig havat lapátoltunk, sokszor két műszakban is, ha felvettek. Egy műszakért 32 forintot lehetett kapni, és mivel rengeteg felnőtt jelentkező volt, gyerekeket nem szívesen foglalkoztattak. Szerencsémre komoly „protekcióm" volt, mivel az egyik, velem egy lépcsőházban lakó gyerek apja utcaseprő volt, aki elintézte, hogy dolgozhassunk. Mindeközben teltek gyorsan a gyermekévek, és jártam szorgalmasan (néha kevésbé szorgalmasan) az általános iskolát. Mivel édesanyám erősen vallásos asszony volt, minket is ebben a szellemben nevelt, és rendszeresen járnom kellett hittanra. Voltam elsőáldozó és később ministráns gyerek is. Anyám isten- és bizonyos mértékben világfélő asszony volt, aki erkölcsi nézeteit igyekezett szorgalmasan átplántálni belénk. O nem sokat tudott a való életről, és hogy miként készítse fel rá gyerekeit. Hát igen, hiányzott az apa! Anyánk azt tanította meg nekünk, hogy jónak és szerénynek kell lenni, és az élettől nem szabad sokat akarni, és hogy a jó Isten majd megsegít. Középiskolába Újpestre jártam a Faipari Technikumba. Egyetlen bátyám is, ki nálam 5 évvel idősebb, ott érettségizett kitűnőre. Ez persze jó ajánlólevél volt számomra. Másodikos technikumi évem alatt ért az 1956-os forradalom. Egy apa nélküli családban, a politikáról semmilyen információval nem rendelkezve, addig teljesen burokban élve, váratlan volt számomra mindaz ami történt. Nem láttam át akkor az összefüggéseket, személyesen átélt élményeim is csak évekkel később rendeződtek össze a történelmi eseményekkel és találták 49 kép j

ósa Miklós és Avar-Andersen Katalin meg helyüket, és alakult ki ben- házasságkötése